A Debreceni Bor-és Jazznapok, a Debreceni Virágkarnevál, valamint egy teljesen új programsorozat az I. Debreceni Ünnepi Játékok kínálnak hangulatos és emlékezetes kikapcsolódást az érdeklődőknek augusztusban.
Debrecenben az augusztusi hónap folyamán több nagy rendezvényre is sor kerül, ezek mind az itt élők, mind az ide látogatók számára is színvonalas, emlékezetes élményeket garantálnak. A Debreceni Bor-és Jazznapok a Nagyerdő szívében a Békás-tó partján kerül megrendezésre, augusztus 5-8. között, négy napon keresztül várják a legjobb magyar borok és a jazz zene szerelmeseit. Idén 4 színpadon több mint 61 jazzformáció, 286 magyar muzsikus és közel 60 pincészet borkínálata gondoskodik a jó hangulatról. Exkluzív borkóstolók keretében megkóstolhatjuk Debrecen Város Borait is.

A Debreceni Virágkarnevál hírnökeként Szent Lászlót ábrázoló virágkompozíciót állítottak ki a nagyváradi várban, a Szent László Napok idején, június 22-27. között, ez a nem mindennapi látványosság Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának felajánlása alapján került ki testvérvárosunkba és igen nagy sikert aratott.
Papp László polgármester elmondta idén a Virágkarnevál kiköltözik a Nagyerdőre, augusztus 12-22. között, a Nagyerdei parkban, az Egyetem téren, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon és a Debreceni Vidámparkban várják a karneváli közönséget. A virágkocsikat augusztus 20-án a Nagyerdei körút stadion felőli részén állítják majd ki, augusztus 21-én és 22-én pedig a Kossuth téren, ekkor a virágkocsi kiállítás ingyenesen tekinthető meg. A polgármester hozzátette természetesen a Cseh Sörterasz sem maradhat el, augusztus 13-21. között, ahol finomabbnál finomabb cseh söröket kóstolhatunk.

Pósán László, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke szerinte már júliusban is érdemes Debrecenbe látogatni, nemcsak augusztusban, hiszen a fiatalok egyik kedvenc nyári programja a Campus Fesztivál idén is megrendezésre kerül.
Bódor Edit, a Debreceni Virágkarnevál főszervezője elmondta, augusztus 15-22. között a Galiba Gyermekfesztivál is megrendezésre kerül, mely rendezvénysorozat idén ünnepli tizedik évfordulóját. A virágkocsik idén is változatos témákat jelenítenek majd meg, mint a fenntartható fejlődés, a mesevilág vagy az irodalom tematikái. Hozzátette az idei Virágkarneválnak már nemzetközi vonatkozásai is vannak, ugyanis virágkocsik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson és a Vadászati és Természeti Világkiállításon is bemutatkoznak.

Vadász Dániel, a Debreceni Ünnepi Játékok fesztiváligazgatója az új programsorozat az I. Debreceni Ünnepi Játékokról beszélt, amely a zene, a színház kedvelőinek kínál ígéretes kulturális élményeket. A rendezvény keretében a Kossuth téren több monumentális produkciót is láthatunk majd, augusztus 13-án 20 órától a Csíksomlyói passió, majd augusztus 17-én este 20 óra 30 perckor pedig a Bánk Bán. A főszervező reméli, hogy hosszú távon a régió mértékadó nyári zene eseménysorozatává válik a Debreceni Ünnepi Játékok. A cél az, hogy a Kárpát-medencei szereplőket is bevonva nemzetközi szintűvé emelkedjen a rendezvény, mindamellett, hogy sajátos, helyi, kulturális értékeket is közvetítsen.
A színpadokon olyan szakmai elismerésekkel és díjakkal büszkélkedő kiválóságokkal is találkozhat a közönség, mint Rost Andrea, aki a milánói Scalától, a tokiói New National Operán át számtalan színpadon énekelt már nagy sikerrel szerte a világban. A Jávorkai Brothers virtuóz, hegedűn és csellón játszó testvérpár-duó, akik Bécsben otthonosan mozognak, ma már pedig az egész világon ismertek. Említésre méltó még a Bánk Bán főszereplője Molnár Levente, aki a New York-i Metropolitan közönsége előtt is rendszeresen óriási sikert arat.
Szerző: Tisza Eleonóra
Hozzászólások