A húsvét része Magyarországon a sonka. A 2023-as GfK-adatok alapján a hárommillió magyar háztartás kicsit több mint 21 milliárd forintért vásárolt a március-áprilisi időszakban húsvéti húskészítményeket, illetve sonkákat; ez kicsivel több mint 6800 tonna sonkát jelent, ami háztartásonként 2,3 kilogrammot tett ki, körülbelül 7200 forint értékben.
A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke a HelloVidék megkeresésére elmondta, hogy a magas infláció érzékenyen érintette az ágazatot, aminek nyomán azt tapasztalták, hogy 2022-ről 2023-ra valamelyest visszaesett a hazai sonkafogyasztás.
Az akciózás felbolydította a piacot, de ha az elmúlt éveket vizsgáljuk, látható, hogy a GfK Piackutató Intézet adatai érdekes változást mutattak be a 2022-es és a tavalyi húsvéti forgalomról. A GfK tavalyelőtti számai azt mutatták, hogy a magyar háztartások 17,4 milliárd forint értékben, összesen 7539 tonna sonkát, illetve füstölt árut vásároltak, ami háztartásonként 2,5 kilogramm, átlagosan 5700 forint értékben.
Tavaly ennél jóval többet, 21,3 milliárd forintot költöttek, viszont ebből jóval kevesebbre, 6862 tonna sonkára és füstölt árura futotta, ami háztartásonként 2,3 kilogramm. Ezek tükrében érdekesek lehetnek a korábbi adatok is: 2018-ban például 7800 tonnányi sonka és egyéb füstölt hús fogyott, 13 milliárd forint értékben.
Forrás: HelloVidék










Hozzászólások