Átadták a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontját. Az épület bejáratánál egy sportlegenda fogadja az érkezőket.
– Már 1938-ban felmerült egy tornacsarnok igénye a Debreceni Egyetemen, de majdnem nyolcvan évet kellett várni rá. Ma pedig nem is csak egy sportolásra alkalmas csarnokot, hanem egy komplex oktatóközpontot adunk át, és a Sporttudományi Koordinációs Intézet is itt kezdi meg működését – mondta Bács Zoltán kancellár az új létesítmény csütörtöki avató ünnepségén.
A Sporttudományi Oktatóközpont 1,8 milliárd forint uniós támogatásból valósult meg. A háromszintes épületben egy 1166 négyzetméteres játékteret, egy 679 négyzetméteres szertorna és torna edzőtermet, egy kisebb edzőtermet, valamint tanári szobákat, öltözőket, orvosi szobákat és kisebb termeket alakítottak ki. A szurkolókat négyszáz férőhelyes lelátó várja.
– Debrecenben stratégiai jelentőségű a sport, az egyetem pedig példaértékű értékteremtő szerepet vállal azzal, hogy megteremti ennek szellemi és tudományos hátterét. Az intézmény és a város fejlesztési elképzelései minden tekintetben igazodnak egymáshoz – értékelt Papp László, Debrecen polgármestere.
Kósa Lajos országgyűlési képviselő is a Debreceni Egyetem Magyarországon egyedülálló sporttudományos modelljét emelte ki.
– Egész Európában ritka az, amit ez az intézmény megvalósít: a sportot a többi tudományággal egyenrangúként kezeli, ami megmutatkozik a kutatásban, a versenysportban, a létesítmények fejlesztésében és az oktatásban egyaránt. Talán egy dolog hiányzik még a teljességhez, a testnevelő tanár-képzés – mondta Kósa Lajos.
– A Debreceni Egyetem nagy lépést tett a Sporttudományi Oktatóközponttal azon az úton, ami mellett a kormányzat is elkötelezett, hogy sportoló nemzet legyünk. Debrecen büszkesége ez a létesítmény, ami hozzájárul ahhoz, hogy a városban tanuló 72 ezer diák minden nap sportolhasson – fogalmazott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A Sporttudományi Oktatóközpontot megáldották a történelmi egyházak képviselői, az épület kulcsát pedig Szabó Tünde sportért és Köpeczi-Bócz Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár adta át Bács Zoltán kancellárnak.
A létesítmény bejáratánál a 49-szeres válogatott labdarúgónak, az Aranycsapat legendás hátvédjének, Buzánszky Jenőnek egészalakos szobra áll. Juha Richárd bronz alkotását Szilvássy Zoltán rektor és Balog Zoltán miniszter leplezte le.
– Ha Buzánszky Jenőről beszélünk, sokkal többről van szó, mint sportteljesítményről. Személyisége is értékeket jelenített meg, mentalitása tette őt példaképpé – emlékezett vissza a miniszter.
– Az idős Buzánszky Jenőt megformáló szobor az utóbbi tíz évet jelképezi a debreceniek szemében. A sportlegenda büszke volt a róla elnevezett egyetemi bajnokságra, évente többször járt Debrecenben, életfelfogása, erkölcsi tartása példa a város minden diákja és polgára számára – emelte ki Szilvássy Zoltán rektor.
A legendával közös emlékeit idézte fel a szobor mellett állva Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair-Play Bizottság elnöke. A tisztesség és becsületesség megtestesítőjének nevezte Buzánszky Jenőt. A család nevében az Aranycsapat legendájának fia megköszönte a megtiszteltetést, hogy édesapja halála után nem sokkal máris szobrot állított neki a Debreceni Egyetem.
(unideb.hu, HP)
Fotók, videó: hajdupress.hu, Miskolczi János










Hozzászólások