Az ENSZ döntésének értelmében 2022 az Üveg Nemzetközi Éve. A tervek szerint a magyarországi programokért felelős Bohus-Lugossy Alapítvány a Kortárs Üvegművészetért tagjai az oktatási anyagok fejlesztése mellett workshopokat, kiállításokat és konferenciákat valósítanak majd meg országszerte. A Magyar Üvegművészeti Társaság könyvének jubileumi, 25. kiadásában pedig áttekintést kaphatunk a Magyar Üvegmüvészetről a kezdetektől egészen napjainkig.
Az ENSZ 75. közgyűlésén 2022-t az Üveg Nemzetközi Évének nyilvánították. Az üveg 3500 éve kíséri végig az emberiséget a fejlődés útján és mára mindennapjaink meghatározó anyaga, valamint a fenntartható fejlődés záloga.
Az üveg innovációs lehetőségei végtelenek, ezért a technológia és tudomány fejlődésének esszenciális alapanyaga, mely egyúttal újrahasznosítható, környezetbarát, és ezáltal támogatja a 2030-as klímavédelmi direktívák elérését.
Dr. Darabos Anita, a Magyar Üvegművészeti Társaság elnöke elmondta, az ENSZ-határozat tudományos kutatók, oktatók, alkotók és egyetemi diákok ezreit fogja globálisan támogatni az üveg területén végzett úttörő munkájukban, valamint az ismeretterjesztésben és a nemzetközi szakmai kapcsolatok építésében.
„Az üveg anyagának tudományos kutatása és fejlesztése nagy múltra tekint vissza Magyarországon: számos világraszóló szabadalomra, innovációra lehetünk büszkék, melyeket meg kell ismertetnünk a szélesebb hazai és nemzetközi közönséggel”
fogalmazott.
Az Üveg Nemzetközi Éve magyarországi programjaival megbízott Bohus-Lugossy Alapítvány a Kortárs Üvegműveszetért széleskörű együttműködésre törekszik az oktatás, a tudományos kutatás, a kulturális és technológiai szektor szereplőivel országosan.
A programsorozatra általános- és középiskolai kiegészítő oktatási anyagokat fejlesztettek szakmai partnerekkel, hogy a gyermekeket és a pályaválasztás előtt álló fiatalokat közelebb hozzák az üveg anyagához. Tervezés alatt áll egy mobil üveghuta összeállítása, melyet az ország bármely pontjára el tudnak majd vinni.
„Hiszünk benne, hogy csak érdekfeszítő ismeretterjesztési és szemléltető programok tudják a fiatalok üvegszakma iránti érdeklődését felkelteni”
mondta Dr. Darabos Anita.
Az Üveg Nemzetközi Évét megelőzően jelent meg az Magyar Üvegművészeti Társaság könyvének jubileumi, 25. kiadása is, melynek legfőbb célja, hogy ennek a csodálatos anyagnak újabb és újabb oldalát mutassák meg.
A nyílt nappal egybekötött bemutatón kerekasztal-beszélgetést szerveztek az alkotókkal, diákokkal, érdeklődőkkel és művészettörténészekkel, ahol a gyakorlatban is megmutatták az üvegolvasztás fortélyait.
A jubileumi kiadásban történelmi áttekintést adnak az üvegről a kezdetektől egészen napjainkig, valamint szó esik a MÜT születéséről, és az alapító tagokról, köztük Jegenyés Jánosról, Gaál Endréről, Buczkó Györgyről, Kertészfi Ágnesről és Bodnár Inkéről is.
Forrás: Magyar Üvegművészeti Társaság










Hozzászólások