Több gyereket szülnek a diplomás anyák, egyre kevesebb iskolázatlan nő hoz világra gyereket, és emelkedik a házasságon kívül születettek aránya – írja a Magyar Nemzet.
A napilap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népesedési helyzetkép című kiadványára hivatkozva azt írta, minél alacsonyabb valakinek az iskolai végzettsége, annál korábban vállal gyereket, és a nyolc vagy annál kevesebb osztályt végzetteknél nem tolódott ki a gyerekvállalási életkor. Az alapfokú oktatást be nem fejezők továbbra is 18 éves koruk körül szülnek először, míga diplomásoknál 27-ről 31,8 évre nőtt a vállalási életkor.
A kevesebb mint 8 osztályt végzett anyák aránya 4,8-ról 1,9 százalékra, a nyolc általánost végzetteké 29-ről 19 százalékra csökkent, a középiskolát végzetteké maradt 32 százalék, a felsőfokú végzettséggel rendelkezőké viszont jelentősen megugrott: a 25 évvel ezelőtti 12-ről 34 százalékra. Kimutatták azt is, hogy az elmúlt 25 évben a házasságon kívül született gyerekek aránya 13-ról 48 százalékra emelkedett.










Hozzászólások