2014-ben Debrecen lett az Internetes Kultúra Fővárosa – derült ki egy csütörtöki sajtótájékoztatón. A Magyar Marketing Szövetség által kiosztott vándordíjat annak a vidéki városnak ítélik oda, amely a legtöbb Az Év Honlapja címet szerzi az adott évben. 2014-ben a debreceni tervezők munkái szerezték a legtöbb, összesen öt elismerést. A díjakat három cívisvárosi cég, a Kreatív Vonalak Kft., a PW Studio Kft., valamint a Webshop Marketing Kft. érdemelték ki kiemelkedő munkáikkal.
Az
Év Honlapja cím elnyerésére meghirdetett
pályázat célja a
hazai online-kultúra erősítése, illetve az értékteremtő,
kiemelkedő minőségű honlapok díjazása. Az Év Honlapja
Magyarország legrangosabb online marketingkommunikációs pályázata,
amelyet 25 kategóriában hirdettek meg –
2014-ben már egyébként
már 13. alkalommal. A felhívásra magyar nyelvű weboldallal
lehetett pályázni, amelyet a honlapot fejlesztető cég, személy
vagy a honlap tulajdonosa nyújthatott be. A weboldalakat a szakmai
zsűri szempontjai szerint – design, impresszió, innovativitás,
interaktivitás, tartalom, navigáció – bírálták. Egy
kategóriában a zsűri döntése alapján Az Év Honlapja
kategóriadíj,
különdíj és minőségi díj is kiosztásra kerülhetett attól
függően, hogy az adott kategóriába milyen weboldalakat neveztek.
A
cívisváros nem első alkalommal lett az
Internetes Kultúra Fővárosa.
Fotók és videó: Miskolczi János. További képek lent a galériában!
A kitüntető címet viselhette már 2012-ben, 2013-ban
pedig holtversenyben Miskolc városával. 2014-ben az itt működő
innovatív és kreatív cégeknek köszönhetően ismét Debrecené
lett az elismerés.
A
nyertes cégek
közül a PW Studio Kft. 2014-ben a vándordíj mellett további négy
díjban is érintett, mint fejlesztő. Márkasite
kategóriában Armin Impex Kft. – avidelighting.hu oldala
2014
Minőségi-díját nyerte. A T.E.L.L. Rendszerszolgáltatások
Kft. easyTRACK.hu weboldala
B2B kategóriában különdíjban részesült. Társfejlesztőként
készített printmagus.com oldalukat
pedig B2B kategóriában Az Év Honlapja-díjjal, míg szolgáltatás
kategóriában különdíjjal értékelte a szakmai zsűri.
A
Webshop Marketing Kft. terméke, az OptiMonk egy 2014-ben indult új,
innovatív megoldás, amely más weboldalaknak nyújt segítséget az
online-bevételek növeléséhez.

Papp László polgármester a díjjal
Az Év Kreatív Megoldása minőség
díját elnyert szoftvert készítő debreceni fiatalokból álló
csapat célja 2015-ben a nemzetközi terjeszkedés és a megoldás
világszinten történő elterjesztése.
A
12 éve működő Kreatív Vonalak Kft. kisvállalati márkaépítéssel
foglalkozó, országos hírű tervezőiroda. A
2014-es Év Honlapja versenyen két általuk tervezett oldal is díjat
nyert nyerte: a Golden Pallet raklapmárka oldala B2B kategóriában
(immár másodszor elnyerve az elismerést), és az Esküvői Magazin
oldala Média kategóriában.A
most elnyert elismerésekkel együtt nyolcszoros Az
Év Honlapja-díjazottak.










Hozzászólások