Judith Barsi magyar származású, amerikai gyermekszínész egy nagy port kavart gyilkosság áldozata.
Élete
Judith apja, József az 1956-os forradalom után menekült el Magyarországról. 1964-ben New Yorkba, majd Los Angelesbe költözött, ahol találkozott Maria Virovacz-cel, egy szintén magyar származású bevándorlóval, akivel összeházasodott és 1978. június 6-án megszületett gyermekük, Judith Barsi.
Judith Barsi négyéves korától színészkedett, miután egy korcsolyapályán felfedezte egy ügynök. Több mint számos reklámfilmben, televíziós sorozatban, TV- és mozifilmben szerepelt (mint például Alkonyzóna, Őslények országa). A lány egyes becslések szerint, évente több mint 100 000 dollárt (ez mai árfolyamon 80 millió forint) keresett, ezért segített családjának egy három hálószobás házat vásárolni Los Angeles-i West Hillsben. Judith korához képest alacsony volt (10 évesen 112 cm), ezért hormon-injekciókat kapott. Több olyan szerepet is vállalt, ahol fiatalabb személyt testesített meg.
Halála
Barsi József alkoholfüggő volt, a rendőrség háromszor tartóztatta le ittas vezetésért. 1986 decemberében felesége feljelentette fizikai erőszak miatt. A rendőrség nem találta a visszaélésnek fizikai jeleit, így nem emelt vádat a férfi ellen.
József többször megfenyegette lányát és feleségét, hogy elvágja a torkukat vagy rájuk gyújtja a házat. A férfi állítólag elrejtette azt a táviratot is, amely arról tájékoztatta Mariát, hogy egy magyarországi rokona meghalt, ezzel próbálva megakadályozni, hogy Judittal együtt elhagyja az Egyesült Államokat. Judith is panaszkodott, hogy apja többször bántalmazta, ezért 1988 májusában gyermekpszichológushoz vitték, aki súlyos testi és érzelmi megrázkódtatásról számolt be, valamint jelentette a gyermekvédelemnél az ügyet.
A gyermekvédelmi eljárás megszűnt, amikor Maria elindította a válópert férje ellen, és lányával Panorama City-be költözött.
Judith 1988. július 25-én reggel még biciklizni ment. Aznap este, miközben a kislány aludt, József fejbe lőtte, és utána meggyilkolta Mariát is. A férfi benzint öntött a holttestekre, és elégette azokat, majd egy pisztollyal magával is végzett. 1988. augusztus 9-én Judith-ot és anyját a Los Angeles-i Forest Lawn Memorial Parkban helyezték végső nyugalomba.
Emlékezete
1989 novemberében jelent meg a mozikban Judith utolsó filmje, a Charlie – Minden kutya a mennybe jut című rajzfilm, amiben az egyik főszereplő, Anne-Marie hangját adta. A film rendezője, Don Bluth magasztalón nyilatkozott róla: „teljesen ámulatba ejtett, bármilyen instrukciót megértett, a legbonyolultabb helyzetekben is” és elmondta, hogy a jövőbeni produkcióiban is számított a kislányra. A film stáblistája alatt szóló „Szeretet él” című dal rá emlékezik. Lana Beeson énekelte Anne-Marie a “Otthon leszek” című dalát a filmben, mert Judith a családi élete miatt a meghallgatáson összeomlott. Don Bluth-t annyira megrázta Judith halála, hogy Anne-Marie karakterdizájnját és viselkedését rá alapozta, így tisztelegjen az emlékének és megbirkózzon a veszteséggel.
Forrás: Imdb és Wikipédia
Hozzászólások