Egyik ivócimboráját meg is sebesítette.
Kedvenc slágere miatt rántott kést egy hajdúhadházi férfi- olvasható a police.hu-n. Mint írják,
egy debreceni kocsmából érkezett bejelentés június 3-án délután arról, hogy egy férfi dulakodni kezdett három másik vendéggel, majd kést vett elő és azzal fenyegette vitapartnereit. Egyik haragosának a kezét megsebesítette, majd elmenekült a helyszínről.
A debreceni azonnal a helyszínre siettek. A hajdúhadházi kollégák közreműködésével sikerült azonosítaniuk az 55 éves férfit. A feltételezett elkövetőt végül otthonában megtalálták, elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozás adatai szerint
közös italozással indult a délután, a kocsma zenegépén egymás után indították a kedvenc slágereket. A gyanúsítotton volt a sor, azonban egyik társa másik muzsikát akart hallgatni. A hajdúhadházi lakos azonnal kést rántott, “ha ezt be mered rakni elvágom a torkod” felszólítással. Az ivócimborák megpróbálták elvenni tőle a pengét, azonban a dühöngő férfi nem hagyta magát, egyikőjük kezét megsebesítette, majd elmenekült a helyszínről.
Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi beismerő vallomást tett, erős ittasságával magyarázta tettét. A nyomozók a kést lefoglalták, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt indítottak büntetőeljárást.
Hozzászólások