Pontosította a nyári korlátozásokról szóló bejelentést csütörtök este az M1-en Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő- írja za Index. Míg délelőtt Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterrel együtt a kormányinfón azt jelentették be, hogy augusztus 15-ig országszerte nem lehet majd 500 fősnél nagyobb rendezvényeket szervezni, ezt úgy módosította, hogy
500 FŐSNÉL KISEBB RENDEZVÉNYEKET SEM SZABAD SZERVEZNI, VAGYIS GYAKORLATILAG SEMMILYEN RENDEZVÉNY NEM ENGEDÉLYEZETT.
Kiderült az is, hogy. valamennyi üzlet nyitva tarthat és a vásárlók által látogatható. A vendéglátó üzlet – így különösen az étterem, a kávézó, a cukrászda, a büfé, a presszó – kerthelyiségében vagy teraszán a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása megengedett, de a vendéglátó üzleten belül – az ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos. Kivételt képez az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása. A vendéglátó üzletben a védőtávolság betartását asztaltársaságonként kell érteni.
A strand, valamint a szabadtéri fürdő nyitva tarthat és látogatható, a szabadtéri múzeum és állatkert nyitva tarthat és látogatható. A szolgáltatások szabadon bárki által igénybe vehetők, a szolgáltatás biztosítása céljából működő üzlet nyitva tarthat és látogatható. A védőtávolság megtartásához szükséges feltételek biztosításáról a hely üzemeltetője gondoskodik.









Hozzászólások