Az autósok mától teljes terjedelmében vehetik igénybe az új Majorsági utat, valamint a Gázvezeték utca találkozásánál kialakított új körforgalmi csomópontot. Ennek a 700 métert meghaladó fejlesztés teljes költsége 1,7 milliárd forint volt.
A beruházás során a Mandolás utca új szakaszát modern útburkolattal, megfelelő vízelvezetéssel és közvilágítással látták el. Az új körforgalom zökkenőmentes haladást tesz lehetővé lámpák nélkül, és jelentősen csökkenti a Mikepércsi úti, valamint a Mikepércsi–Gázvezeték úti csomópont terhelését.
Papp László polgármester kiemelte, hogy a beruházás révén megvalósult, lámpamentes körforgalom jelentős terhelést képes levenni a környező nagyforgalmú utakról, vagyis alternatív útvonalként jelenik meg.
Széles Diána alpolgármester hangsúlyozta: A fejlesztés azt szolgálja, hogy komfortosabbá és biztonságosabbá tegye a közlekedést a debreceniek számára.
Piros Zoltán a városrész önkormányzati képviselő az emelte ki, hogy az elmúlt időszakban mind az autós, a gyalogos és a közösségi közlekedés területén is végrehajtottak komfortérzetet növelő fejlesztéseket.
A most átadott beruházás a városvezetés által meghirdetett, szisztematikus közlekedésfejlesztési stratégia része. A Majorsági út létfontosságú a déli városrész szempontjából. A beruházás közvetlenül szolgálja a repülőtér északi oldalán elhelyezkedő önkormányzati fejlesztési terület kiszolgálását.
Forrás: Debrecen megyei jogú város önkormányzata










Hozzászólások