Hajdúböszörményi óvodások és kisiskolások ismerhették meg a löszlegelő élővilágát a Zöld Kör szervezésében tartott komplex program során május 22-én délután.
Szilágyi Attila – a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őre – madárgyűrűzéssel ismertette meg a gyerekekkel a bokros élőhelyek énekesmadarait. Ezzel párhuzamosan China Csaba természetvédelmi mérnök a hazai természetvédelem címer madarát, a nagy kócsagot mutogatta az érdeklődőknek az egyesületi stand mellett felállított spektívvel (állványos távcsővel).
A madarak mellett Dr. Fülep Teofil a legelő rovarvilágát próbálta bemutatni, de számos foglalkoztató és természetismereti játék is várta a fiatalokat és kísérőiket. A legnépszerűbb program a pónifogatozás és a lovacskázás volt, amelyért hosszú sorok kígyóztak egész délután.
A kerékpárral érkező csoportok tagjainak frissítővel és aprósüteménnyel kedveskedtek a szervezők, akik program után végigjárták és felmérték a kora tavasszal kihelyezett mesterséges fészekodúkat.
A program támogatói Hajdúböszörmény Város Önkormányzat és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága volt, e mellett köszönet illeti a lebonyolításban közreműködő tucatnyi önkéntest és természetvédelmi mérnök hallgatókat, akik nagymértékben hozzájárultak az esemény sikeréhez.
Forrás: Zöld Kör










Hozzászólások