A 2019-es év tobzódik az évfordulókban: a Virágkarneválból idén tartják az ötvenediket, a magyar-japán diplomáciai kapcsolatfelvétel a 150. évében jár, ezen belül Debrecen és Tojama városa 38 éve tart fenn intenzív kulturális kapcsolatot. Ezt a sok évfordulót ötvözi Máthé András Tojama – Város a Tatejama ölelésében című kiállítása, amelynek augusztus 18-ai megnyitóján a Virágkarneválért (is) felelős Főnix Rendezvényszervező Kft. központi épületében, a Kölcsey Központban jártunk.
A Tojama városát megörökítő képek hangulatához illően a japán zenére hasonlító muzsikával, Oláh Anita hársfaművész előadásával, s némi dobpergés kíséretében kezdődött Máthé András fotóművész kiállításának megnyitója. A zenét követően két debreceni művész, a Debreceni Színjátszó Stúdió tagja, Hajdú Péter valamint Juhász Árpád magyar és japán nyelven is elszavalta Fukuyama Sayaka Hajnal és sötét című versét, illetve a japán költészet fontos műfaját, a haikut is megidézte néhány sor elszavalásával. Majd pedig Hajdú Péter Veres Péter egyik gyönyörű költeményével, az Én nem mehetek el innen soha, sehova című versével folytatta a kis performanszot. Amely vers utolsó sorai: „az ide kell hoznunk a nagyvilágot, ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes, és amit érdemes”, még többször is előkerült a performanszot követő, a kiállítást köszöntő és megnyitó beszédekben.
Így abban a köszöntőben is, amelyet Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője tartott. Az ügyvezető hangsúlyozta: a Virágkarnevál esetében idén, az 50. alkalommal a világörökségről is beszélünk, hiszen ebben az ötven évben benne vannak mindazok, akik 1966-ban elkezdtek valamit, s az ő kezdeményezésüket folytatva ma már a rendezvény valóban a világörökség részét képezi. Ez az ötven év ad alapot arra, hogy – Veres Péter szavaival – ilyenkor ide hozhassuk Debrecenbe a nagyvilágot, a japán kultúrát is. Bódor Edit a köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy Japán már sokszor képviseltette magát a Virágkarneválon, amióta ő, 1986 óta, „háziasszonya” ennek a rendezvénynek. Ez a magyar –japán virágkarneváli kapcsolat főleg a ’90-es években erősödött meg, s azóta is töretlen, olyannyira, hogy most egy kórus és egy fúvószenekar érkezett Debrecenbe, hogy többször is fellépjen ezen az ünnepi héten. A japán kultúrával való „együttgondolkodásnak” pedig a most megnyíló, Máthé Andrásnak köszönhető tárlat is a része, s természetesen mindehhez elengedhetetlen Pinczés István fáradhatatlan lendülete, amivel ennek a két országnak a kapcsolatépítését szolgálja.
Az ügyvezető köszöntője után japán részről Nyisidzsima Takesi, a Demacsi Középiskola főigazgatója, a Tojama Megyei Szövetség elnökségi tagja tartotta meg japán nyelven a köszöntőjét, amelyet aztán Juhász Árpád magyarul is közvetített. Takesi úr elmondta: Tojama megyei város menetzenekarával hatvanöten érkeztek a virágkarneválra Japánból, tehát nem csak a 150 éves diplomáciai kapcsolatfelvételt, hanem az 50. Virágkarnevált is ünneplik most, együtt, a magyar s ezen belül a debreceni barátaikkal. Nyisidzsima Takesi felidézte: Pinczés Istvánnal annak idején New Yorkban, egy színházi fesztiválon találkoztak, s azóta töretlen Debrecen és Tojama város kulturális kapcsolata, amely ma már nemcsak a színházra, hanem a kultúra minden szegmensére kiterjed. Beleértve a fotóművészetet is, aminek most ékes bizonyítéka az itt látható Máthé András-tárlat. Takesi úr a felszólalása végén megköszönte, hogy itt lehetnek a Virágkarneválon, s szívből gratulált Máthé Andrásnak a gyönyörű felvételekhez.
A japán fél után Pinczés István nyitotta meg hivatalosan is a kiállítást. A színházi szakember elmondta: két személyes ok vezérelte, amikor elvállalta a megnyitó megtartását, hiszen ő nem kritikus, nem ítész, tehát szakavatottan nem tud a képekről beszélni. Ami miatt mégis ő beszél most, annak az egyik oka, hogy annak idején ő volt az, aki a Csokonai Színházba meghívta fotózni Máthé Andrást, mert egyedül őt tartotta alkalmasnak arra, hogy fotósként betekinthessen a rendező és a színészek közötti rendkívül intim alkotói folyamatba, s ezt a folyamatot megörökítse. Máthé András pedig akkor is és azóta is gyönyörű képekkel igazolta ezt a felkérést. Ezen a tárlaton másról van szó: itt a japán természet képeit látjuk a fotóin, tehát a fotózásnak ezt az ágán is kiválóan műveli Máthé. A másik személyes ok pedig, ami miatt elvállalta a laudálást, az, hogy az elmúlt harmincnyolc év alatt 1718 japán művész járhatott Debrecenben, illetve 698 magyar alkotó Tojamában, és ezek közé tartozik Máthé András is, akinek a kint-tartózkodását most ez a tárlat „igazolja”. Ez egy válogatott anyag abból a rengeteg képből, amit Máthé Japánban készített, s Pinczés bízik benne, hogy egyszer egy színes képeskönyv formájában majd minden ott készült fotóját meg lehet tekinteni. A tárlat érdekessége, hogy jobb oldalt épületeket, geometrikus formákat látunk a képeken, majd bal felé haladva azt figyelhetjük meg, hogy ezek az ember által kreált építmények hogyan tükröződnek vissza a vízfelületeken, vagyis hogyan épülnek be a japán környezetbe. S hogy most Máthé András mennyire a japán tájra koncentrált, és nem az emberekre, mutatja, hogy az itt látható fotóknak mindössze két élő „modellje” van: a két legfontosabb japán hangszeren, a kotón és a samiszenen játszó zeneművész. S a színházi szakember azt is elárulta, hogy a személyes kedvence az a Sógun-várat ábrázoló fotó, amely szintén visszatükröződik a víz felületén Máthé András kompozíciójának köszönhetően.
A tárlatmegnyitót maga Máthé András zárta néhány gondolattal. Elmondta: 2009-ben és 2018-ban járt Japánban, a tárlat képei e két útja során készültek. Azért választott fehér alapot a képeihez, mert ez kifejezi azt a japán tisztaságot, amit kint tapasztalt. S felhívta minden jelen lévő figyelmét a japánok természettel való kapcsolatára, annak alázatos voltára, amit nyugodtan eltanulhatnánk tőlük.
Nos, azt gondolom, hogy talán ezeket a gyönyörű tájképeket tanulmányozva ez a tanulási folyamat kicsit könnyebbé válhat.
A tárlat szeptember 1-jéig látogatható a Kölcsey Központ körfolyosóján.
Gyürky Katalin
Hozzászólások