A debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad 2019-es, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. szervezte repertoárjában államalapító Szent István királyunk ünnepéhez, augusztus 20-ához közeledve a prózai műfajok után egyre több zenés produkcióval lehetett találkozni. A zenei paletta minden szegmensét lefedő kínálatból augusztus 18-án este a népzenét és a néptáncot kedvelők kaphattak egy impozáns ízelítőt a Duna Művészegyüttes és a Göncöl Zenekar jóvoltából.
Mégpedig – ahogyan azt már a produkció címe, a Szerelmünk, Kalotaszeg is jelzi – egy múltidéző, az egykor volt kalotaszegi, kiemelkedő néptáncosok és népzenészek előtt tisztelgő előadás formájában, az őirántuk való „szerelmet” hangszeres muzsika, népdalok és néptánc által kifejezve. A kalotaszegi művészek megidézése a Duna Művészegyüttes „sajátossága” alapján történt: hiszen ez az az alkotó csapat, amelynek a törekvése, hogy a néptáncot és népzenét előadásaival kiemelje a megszokott színpadi keretek közül, s újításaival modern bemutatókat hozzon létre. Nos, ez ezen az estén épp az egykor volt kalotaszegi művészek – Mátyás István „Mundruc”, ifj. Fekete János „Poncsa”, Jankó István „Pitti”, Fodor Sándor „Neti Sanyi”, és Berki Ferenc „Árus” személyének egy hátsó, óriási kivetítőn történő megjelenítésével, valamint erdélyi környezetüknek, jellegzetes miliőjüknek, házaiknak, utcáiknak a képszerű felmutatásával történt. S amit hátul a kivetítőn akár ének, akár tánc formájában láttunk ezektől az egykoron élt és alkotott művészektől, valamint számtalan művésztársuktól, azt a Duna Művészegyüttes és a Göncöl Zenekar tagjai elől, azaz a színpadon egy az egyben „lekövették”. Tehát úgy fejezték ki a tisztelgésüket, vagyis a „szerelmüket” Kalotaszeg, Torockó, Torda stb. tájai, és az ottani népművészek felé, hogy hangjukat, mozdulataikat, „hegedűhúzásaikat” velük párhuzamosan láttatták a színpadon, a bennük tiszteletet ébresztőkkel teljes mértékben korreláló, szimmetrikus mozdulataik révén.
Ha csak ennyi lett volna a Duna Művészegyüttes produkciója, már akkor sem csalódtunk volna, hiszen hihetetlenül gyönyörű, pontos és alázatos táncmozdulataik, csengő énekhangjuk, s a zenekar profizmusa önmagában lenyűgözött – azt hiszem – mindenkit, aki ott ült a Nagyerdő fái alatt ezen az estén. De az előadás nem csak ennyiből állt. Volt ugyanis két főszereplője, Navratil Andrea és Berecz István, akik a „tömegjelenetekből” időnként kiválva, s a kivetítőn látottaktól függetlenül illetve anélkül egy sajátos – szintén a kalotaszegiek sorsára „hajazó”, és népdalok formájában oly sokszor megénekelt – élettörténetet vázoltak fel számunkra ének és tánc formájában. A múltidőző magatartás „szerelmes” jellege mellett egy másfajta szerelmet. Egy szeretői viszony minden szépségét és keservét, amelynek bujkálós, a köztudattól elzárt jellege már abban is azonnal tükröződött, hogy ez a két művész, amikor erről „mesélt”, mindig egyedül volt a színpadon. Az egymás iránti vágyat, a szerelem meglétét, mégis elérhetetlen mivoltát Navratil Andrea gyönyörű énekhangja még szívbe markolóbbá tette.
A szeretői viszony elmagányosító jellegét pedig gyönyörűen ellensúlyozták azok a jelenetek, amikor hol a zenekar jelenlétében, hol pedig csak hallva őket, a teljes tánckar a felvállalt, családi élet idilljét tükrözte számunkra. Azzal, hogy egy erdélyi szobabelső kellékeit a színpadra betolva, azaz fehér szekrényeket, komódot, ládát és ülőalkalmatosságokat „betáncolva”, szintén bepillantást engedtek számunkra az erdélyi mindennapok csodájába. Egyben a közösségi élet, a tánccal, énekkel, mulatozással vegyített közösségi élet boldogságába.
S mivel a kivetítőn keresztül, illetve a zenéjük és táncuk által megidézett művészek etnikailag „kevert” motívumokkal dolgoztak, azaz a kalotaszegi magyar, román és cigány népművészet eszköztárát használták annak idején a produkcióikban, a művészegyüttes ruhái ennek megfelelően ezt a kevertséget tükrözték. A „lányok” szoknyájának alja erdélyi illetve cigány népviseletet mutatott, a „fiúk” elegáns ingje és nadrágja inkább a magyar néphagyományt tükrözte.
A lenyűgöző produkció színvonalát mutatta, hogy a Duna Művészegyüttest és a Göncöl Zenekart a debreceni közönség háromszor is visszatapsolta az estjük végén.
Az alkotók:
Közreműködött: Navratil Andrea, Berecz István, Duna Művészegyüttes, Göncöl Zenekar
Koreográfus: Fitos Dezső, Kocsis Enikő, Juhász Zsolt, Mihályi Gábor
Rendező: Juhász Zsolt
Gyürky Katalin
Hozzászólások