A debreceni színházkedvelő közönség két szempontból is unikális előadáson vehetett részt 2015. december 20-án. Egyfelől azért, mert Csajkovszkij első, a balett-irodalom talán legtöbbet játszott művét, A hattyúk tavát ugyanabból a szentpétervári Mariinszkij Színházból láthatta élő közvetítésben, ahol a darab 1895-ös – a moszkvai Nagy Színházbéli, megbukott bemutatója utáni – első sikeres premierje zajlott. Másrészt azért, mert az oroszok balett-tudása, művészi profizmusa itt érdekes módon az amerikaiak technikai felkészültségével párosult. A hang- és a képminőséget ez esetben ugyanis a világhírű filmrendező, James Cameron cége, az a Cameron Pace Group biztosította, amelyik annak idején az Avatar vagy a Pi élete című, mára már kultuszfilmekké lett produkciókat is rögzítette.
Csajkovszkij híres zeneműveinek mindegyike – A diótörő, a Csipkerózsika és A hattyúk tava is – mesei alapokon nyugszik. Ami nem véletlen, ha tudjuk, hogy Csajkovszkij úgy vélte, a mesevilágból lehet olyan valóságos érzelmeket meríteni, amelyeket azután zenével vissza lehet adni. A hattyúk tava alapját is egy orosz népmese képezi, ahol a szokásos mesei szüzsének megfelelően a jó oldalon állók komoly és nehéz akadályokon keresztül győzik le a gonoszt, hogy végre boldogok lehessenek. A boldogság eléréséért ebben a történetben a fiatal hercegnek (Timur Askerov) és szerelmének, Odette-nek (Jekatyerina Kondaurova) kell szembeszállnia az őt hattyúvá változtató gonosz varázslóval (Andrej Jermakov).
A jó és a gonosz erők összecsapását a Mariinszkij Színházbéli előadás a klasszikus, de mindennél kifejezőbb fekete-fehér dichotómiával ábrázolja. A nyitójelenetben, a hercegi palota születésnapi ünnepségén az ünnepelt herceg fekete felsőben és fehér nadrágban jelenik meg – öltözéke színeivel (is) előrevetítve a rá váró küzdelmet. Udvari bolondja (Vaszilij Tkachenko) kedvességét, jóságát a szinte teljesen fehér ruhája szimbolizálja, míg a nevelője (Andrej Jakovlev) – aki láthatóan a hercegné akarata szerint cselekszik, és a hercegné óhajának megfelelően kíván a neveltjének párt találni – fekete ruhájával azt sugallja, hogy bizony a gonosz erők oldalán áll. Hogy azután a színen először hattyú alakban, majd, mivel éjszakára nem vonatkozik a gonosz átok, emberként Odette is feltűnjön, hófehér ruhában. S örökre egymásba szeressenek az ifjú herceggel, akinek ettől kezdve a gonosz átok szerelem ereje általi megtörése az életfeladata.
Ám a darab íratlan, s talán már írott szabálya, hogy a szerelmük kerékkötőjét, a csábítót, vagyis a hercegi palota báljába apjával, a fekete lovaggal (valójában a varázslóval) érkező lányt, Odiliát ugyanaz a balett-művész játssza, mint Odette-t. Az ily módon kettős szerepet játszó, az ebben a felvonásban a gonosz erőt képviselő, ezért fekete ruhába bújtatott művésznő dolgát tovább nehezíti a bálon előadott tánca, amely a darab legnehezebb technikai bravúrja. A harminckét fordulatból álló, úgynevezett fouetté en tournant egy lábon végzett, egy lábra érkező forgást jelent, amely során a szabad láb a levegőben köröket írva idézi elő a fordulatot. Ezt az igen megterhelő feladatot a művésznő most is csodálatosan teljesíti. S Odilia mellett – az ő erőit segítendő – már ekkor feltűnnek más, fekete ruhába bújt lányok is, kontrasztot képezve Odette előző felvonásban látott, fehér hattyúvá változtatott barátnőivel.
A herceget a „feketék” először megtévesztik: mivel Odilia arca hasonlít az Odetté-hez, azt hiszi, Odette érkezett hozzá a bálba. De rá kell jönnie, hogy a gonosz erők áldozatává vált, hogy becsapták. Kétségbeesésében elrohan, megkeresi Odette-t, akivel kölcsönösen megerősítik egymást a szerelmükben. S nem marad más hátra, minthogy a herceg az utolsó felvonásban Odette kezéért, s a gonosz átoktól való megszabadítása érdekében konkrétan felvegye a harcot a varázslóval. A gonosz és a jó, azaz a fekete és fehér küzdelme itt csúcsosodik ki, hogy aztán – a mesei végkifejletet érvényesítve – a varázslót legyőzve a jó győzedelmeskedjék, s többé semmi se álljon a fiatalok boldogságának útjába.
A lenyűgöző előadás azonban nemcsak a jól kigondolt „színjáték” miatt felejthetetlen. Az oroszoktól megszokott gyönyörű táncmozdulatok mellett a díszletek és a jelmezek is lenyűgözőek. A balettosok dolgát/táncát nyilván nem könnyítik meg a jelmezek: a hercegné hosszú ruhája, vagy a bálba érkező népcsoportok népviselete – épp a nehéz, a mozgást nyilván akadályozó jellegük miatt – nem igazán a balett-mozdulatokat segítő öltözetek. De ezek a művészek – legalábbis végig azt érezzük – ezen a „nehézségen” is „játszi könnyedséggel” lesznek úrrá: a csodálatos muzsika ütemeivel teljes összhangban lévő mozdulataik tökéletes pontossága most is az orosz balett precizitásáról árulkodik.
A Csokonai Színház ezt a vetítést karácsony- és családváró programként hirdette meg. S ha valakinek idén a családtagjai ezt az előadást szánták karácsonyi ajándékul, ebben az élményben biztosan nem csalódott, s boldog ünnepe lesz.
Gyürky Katalin










Hozzászólások