Debrecenben véget ért a 3×3 kosárlabda. A nőknél a lett Riga Stradins University, a férfiaknál a romániai Polytechnic University of Bucharest örülhetett az aranyéremnek. Magyarország 40 éremmel vezeti a tabellát. Miskolcon a karatésok megkapták a sorsolást, így július 16-án, kedden ők is elkezdték a küzdelmeket.
Hétfőn az EUG 2024 első debreceni bajnokait köszönthette, véget ért ugyanis a 3×3-as kosárlabdabajnokság. A nőknél a lett Riga Stradins Egyetem, míg a férfiaknál a román Bukaresti Egyetem ért fel a csúcsra. A bronzérmet a hölgyek között a 2023-as EUC-címvédőt, az ukrán Vasyl Stefanyk Egyetemet hosszabbítás után verő győri Széchényi Egyetem, az uraknál a torna előzetes favoritja, a litván Vytautas Magnus Egyetem szerezte meg. A szlovén Ljubjanai Egyetem is büszke lehet övéire, mert a tripladobóverseny győzteseit mindkét nemnél ők adták, míg a zsákolókirály Ukrajnából került ki. A hangulat csodálatos volt, az esti szakaszra megteltek az Egyetem tér lelátói, a közönség kitörő lelkesedéssel fogadta a magyar akrobatikus zsákolók, a Face Team szuperprodukcióját.
A férfiak labdarúgótornája a negyeddöntőkkel folytatódott, a legjobb négy közé a továbbra is a házigazda Debreceni Egyetem mellett a német Karlsruhei Egyetem és a Würzburgi Egyetem, valamint az Ukrán Kereskedelmi és Gazdasági Egyetem jutott be. A Debreceni Egyetem labdarúgócsapata a legjobb négy közé jutott és a döntőért játszik az Európai Egyetemi Játékokon kedden 18:00 órától a Debreceni Egyetem Dóczy utcai Sportcampusán. Ellenfele az ukrajnai State University of Trade and Economics lesz az elődöntőben.
Női futsalban az ukrán Dragomanov Egyetem gálázva, 7-0-s sikerrel kvalifikált a keddi fináléba, ellenfele a szintén magabiztos, 4-1-es diadallal döntőbe kerülő francia Nantesi Egyetem alakulata lesz. A férfiaknál búcsúzott az eddig remeklő Azerbajdzsáni Testnevelési Egyetem, melyet a Sevillai Egyetem ütött el az elődöntőtől. Ott lesz viszont a négy között a legnagyobb esélyesek egyike, az ukrán Ivano-Frankivsk Egyetem, a horvát Zágrábi Egyetem és a portugál Maiai Egyetem is.
Megérkeztek az újabb versenyzők Miskolcra és már a sorsoláson is túl vannak. Július 16-án elkezdődik a karate a Körcsarnokban, az Egyetemvárosban. Kata-ban és Kumite-ben mutatják meg tudásukat a sportolók. A sportolóknak minimum 2. Kyu fokozattal kell rendelkezniük Kumitében és minimum 1. Dan fokozattal Katában.
A Generali Arénában és a Jégcsarnokban kialakított pályán is folytatódtak a mérkőzések. A helyosztókat és az elődöntőket rendezték meg. A nőknél a döntőben az olasz University of Bologna és a horvát University of Zagreb néz szembe egymással 18 óra 30 perctől. A férfiaknál az első helyért a cseh Brno University of Technology és a német University of Rostock küzd meg egymással.
A röplabda döntők napján érkeznek a kosarasok Miskolcra. Július 17-én sorsolás, másnap elkezdődnek a mérkőzések. Majd hamarosan a röplabdások, a teniszezők, a vízilabdások és a taekwondosok is birtokba veszik a campust.
Mérkőzések és eredmények: https://results.eusa.eu/index.php?page=multi&id=93
3×3 kosárlabda végeredmény:
Női
- Riga Stradins University (LAT)
- University of Valencia (ESP)
- Szechenyi Istvan University (HUN)
Férfi:
- Polytechnic University of Bucharest (ROU)
- University of Ljubljana (SLO)
- Vytautas Magnus University (LTU)
Az egyetemek közül jelenleg a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemnek 12 érme van, ezek közül 5-5 arany és bronz, valamint 2 ezüst. A horvát University of Zagreb 11 medállal dicsekedhet: 7 arany, 3 ezüst, 1 bronz. A török Gazi University 8 érmet szerzett eddig, 2-2 aranyat és ezüstöt, illetve 4 bronz medált. Őket aranyérmeivel a Georgian Uni SEU intézmény és a török Uludag University követi. Az országok közül Magyarország 40 medállal vezeti a tabellát, Törökország 28 szerzett, Horvátország 12.
Forrás: EUG 2024










Hozzászólások