Jegyzet a Velünk véget ér című filmről.
Az idei nyár filmekre vonatkozó „uborkaszezonját” törte meg a napokban a hazai mozikba kerülő amerikai romantikus dráma, a Velünk véget ér. A Colleen Hoover azonos című regénye alapján készült, Justin Baldoni rendezte alkotás nyilván mást mond azoknak, akik ismerik a szépirodalmi művet, és mást azoknak, akik most először, a filmen keresztül találkoznak ezzel a szívszorító történettel. Ennek ellenére mindkét réteg számára átütő élményt nyújthat ez a mozi.
Bár mind a regény, mind pedig a film eredeti címe az, hogy It and wih us, és ennek pontos magyar fordítását kapjuk meg az alkotás magyar címében is, a rendező, Julien Baldoni, aki egyébként a film egyik férfi főszereplőjét is alakítja, a kópia elején és végén egy spanyol feliratot is elhelyez. Romper el Circulo – olvashatjuk nagy betűkkel. Bár nem tudok spanyolul, de némi latin nyelvű ismereteimből azt azonnal kikövetkeztettem, hogy itt a körrel kapcsolatban üzennek nekünk valamit. Hazatérvén a moziból így már csak a Romper szóra kellett rákeressek, és rájöttem: a rendező nyilván érzékelte, hogy ez a spanyol mondat, a kör, a körforgás megszakítása nagyon jól illik a fim mondanivalójának súlyához, ezért tarthatta fontosnak jelzésszerűen feltüntetni a főcím mellett ezt is a vásznon.
S úgy vélem, e kétféle cím a történet kettősségét is tökéletesen leképezi. A Velünk véget ér ugyanis sokkal inkább a sztori „csöpögősebb”, romantikusabb szálára találó, míg a kör megtörése, megszakítása a történet mélyebb és súlyosabb üzenetéhez illik. Így, a kétféle cím feltüntetésével mintegy Baldoni elébe is ment azoknak a kritikus hangoknak, hogy felemás filmet hozott létre, s hogy nem igazán tudta eldönteni, hogy a filmje alapjául szolgáló regényből melyik részt domborítsa ki inkább.
Én viszont úgy vélem, hogy épp az teszi izgalmassá ezt a filmdrámát, hogy a súlyosabb mondanivaló úgy van elhelyezve benne, hogy igazából nem is számítunk rá. (Pontosabban: az a néző nem számít rá, aki nem ismeri a regényt). Adva van a gyönyörű, fiatal nő, Lily Bloom (Blake Lively), aki az apja temetésére érkezik haza a szülővárosába. A halotti szertartáson azonban, amikor beszédet kéne mondania, egyszerűen nem tud az elhunyt apjáról mit mondani. Ekkor a szemfülesebb nézőben már felmerülhet, hogy itt bizony nem lehetett felhőtlen ez az apa-lánya kapcsolat, de mielőtt ebbe jobban belegondolnánk, jön a sztori romantikus szála. A házban, ahol Bloom anyja lakik, a lány megismerkedik egy elképesztően jóképű és sármos férfival, a Baldoni alakította idegsebésszel, Ryle Kincaiddal. A színészek bravúros játékának köszönhetően csak úgy izzik körülöttük a levegő, ám a férfi bevallja: az egyéjszakás kalandok híve, mert képtelen az elköteleződésre. S egy ilyen éjszakába már majdnem bele is kezdenek, amikor a srácot an kórház hívja, hogy műteni kell mennie. Ám nem romantikus sztoriról beszélnénk, ha a fiatalok nem találkoznának viszonylag hamar újra. Amikoris valami megfordul a történetben: a férfi mégis elkezd kötődni Bloomhoz, talán még jobban is, mint a lány a fiúhoz. Mégpedig azért, mert a lány múltjából – épp Ryle-nek beszámolva róla – ekkorra már kezdenek felsejleni negatív dolgok is – amiket itt most persze nem árulok el.
A lényeg az, hogy a pár boldogságának egét egyre több felhő takarja, s ez az a része a sztorinak, amikor már egyáltalán nem tudunk önfeledten szórakozni. Olyan transzgenerációs traumák, családon belül elszenvedett sérelmek jönnek elő – amire Ryle viselkedése még rá is erősít –, amikre nemcsak, hogy nem számítottunk, de amelyek felsejlése szinte feledteti is velünk a romantikus szálat… S valóban: a lánynak van mit megtörnie, van olyan kör, amiből ki kell törnie annak érdekében, hogy végre egészséges és teljes életet élhessen.
S hogy ezt közben férjévé lett idegsebésszel tudja-e megtenni, vagy nélküle, vagy a múltjából felbukkanó első szerelmével, Atlas Corrigan-nel (Brandon Sklenar), akihez – az apja brutalitása miatt – szintén nem csak jó emlékek fűzik, arról itt nem számolok be. Inkább azt ajánlom, hogy aki olvasta a regényt, azért, aki pedig nem, azért nézze meg ezt a lebilincselő alkotást. Az első csoport szembesülhet vele, hogy milyen is egy jól sikerült regényadaptáció, a második nézői réteg pedig a transzgenerációs traumák egész életre kiható súlyával ismerkedhet meg, és az ezekből való kitörési kísérletekkel gazdagodhat mozizás közben.
Ne hagyják ki tehát Justin Baldoni filmjét! Debrecenben az Apolló mozi vetíti.
Gyürky Katalin
Hozzászólások