Magyar Péter miniszterelnök javaslatára Sulyok Tamás köztársasági elnök 55 államtitkárt nevezett ki a Tisza-kormányban – olvasható a hivatalos közleményben.
Mint írják, a bejelentett 55 szakember egyharmada nő. Összesen 103 diplomájuk van, a legfiatalabb közöttük 28 éves, a legidősebb 66.
A kormány újabb államtitkárokat jelentett be, a lista a május 24-i Magyar Közlönyben jelent meg. A kinevezettek névsora mutatja, hogy a kormány nemzetközileg is elismert, magasan képzett és jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező emberekre épít.
Több területen is hangsúlyos a női szerepvállalás az államtitkárok között. Különösen a Szociális és Családügyi Minisztérium emelkedik ki, ahol valamennyi kinevezett államtitkár nő, de az Élő Környezetért Felelős Minisztériumban és az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumban is női többség figyelhető meg.
Életkor szerint az új államtitkárok átlagosan 49 évesek. A legtöbben az 50-59 éves korosztályból kerültek ki, de a negyvenesek is jelentős számban vannak jelen. A legfiatalabb kinevezett 28 éves, a legidősebb 66.
A végzettségek alapján a jogi, közgazdasági, műszaki-informatikai és társadalomtudományi háttér a leggyakoribb. Vagyis az államtitkári karban egyszerre jelenik meg a klasszikus közigazgatási-jogi tudás, a gazdasági és pénzügyi szemlélet, valamint a szakpolitikai gondolkodás. Mindezek mellett az egészségügyi, agrár-, környezeti és társadalompolitikai szakértelem is megjelenik, ami a tárcák tematikus sokszínűségét tükrözi – írják.
A diplomák száma is azt mutatja, hogy sokan több területen is képzettek: a kinevezetteknek összesen 102 diplomájuk van. Többen három vagy annál több diplomával rendelkeznek. A tudományos fokozatok aránya is igen magas: a államtitkárok nagyjából egyharmadának van PhD-fokozata, a teljes névsorban pedig közel minden második név előtt doktori vagy professzori cím szerepel. Az államtitkárok rövid életrajza ITT olvasható.
Forrás: kormany.hu










Hozzászólások