Csaknem negyven éve már, hogy április 18. a Műemlékvédelmi Világnap, az a huszonnégy óra, mely – a több száz éves épületek fennállásához képest – csekély időtartam alatt az ember kezei által létrehozott örökségek kapják a főszerepet a világ kulturális palettáján.
Mi a Műemlékvédelmi Világnap?
1984. április 18-án tartották meg az első Műemlékvédelmi Világnapot a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) jóvoltából. Az esemény céljának az ember által létrehozott örökségek megőrzése és ünneplése, továbbá Földünk sokszínű kultúralenyomatainak védelmét nevezték meg. A Magyarország által is elfogadott mai műemlékvédelem elveit a Velencei Cartában fogalmazták meg.
A világnap alkalmából a HajduPress munkatársai a költészet napjához hasonlóan ismét bemutatják a saját perspektívájukat a világ és Hajdú-Bihar vármegye kulturális palettájának épített színfoltjaival.
Lássuk, hogy kinek melyik a szívéhez legközelebb álló épület Hajdú-Bihar vármegyében, valamint nemzetközi vonatkozásban!
Hutóczki-Orosz Évi:
Debrecen: Debreceni Egyetem Főépület
Hallgatóként elvarázsolt az épület monumentalitása, ódon külleme, fantasztikus könyvtára, filmekbe illő kertje. A véleményem az évek múlásával mit sem változott. Manapság már “csak” sajtóesemények apropóján járok vissza nosztalgiázni- és gyönyörködni- az épület falain belülre.

Velence: Dózsepalota
Már az épület homlokzata is leveszi az embert a lábáról, nemhogy a belső enteriőr és a kiállított műtárgyak. Aki egyszer járt ott, szinte biztos, hogy duplázni akar, hiszen egy látogatással fel sem lehet mérni azt a részletgazdagságot és csillogást, amit a palota nyújt. Nem csoda, hogy Claude Monet is megörökítette ezt az impozáns, gótikus remekművet.
Kiss Tamás:
Debrecen: Vármegyeháza
Életemben nem jártam még benne, azonban minden alkalommal, amikor Debrecenben járok, és az állomás irányából közlekedek, akkor ez az első műemlék, amit megpillantok (hozzátéve, hogy az állomás se csúnya épület).
„Fölszállott a páva a vármegye-házra,
Sok szegény legénynek szabadulására.”

Egyiptom, Gíza: Gízai nagy piramis
Életemben nem jártam még a gízai nagy piramisnál sem, azonban még életemben egyszer szeretnék eljutni oda, mert jó példái annak, hogy milyen szép az óegyiptomi kultúra (szfinx, hieroglifák, múmiák stb.). Ráadásul csodálatra méltó, hogy az ókori technológiával képesek voltak ezt létrehozni.

Miska Andrea:
Hajdúdorog: Istenszülő bevezetése a templomba főszékesegyház
Az Istenszülő bevezetése a templomba főszékesegyház a Hajdúdorogi Főegyházmegye székesegyháza, a magyar görögkatolikus egyház főtemploma. A Hajdúdorogi Egyházmegyét Ferenc József király 1912. május 6-án alapította, majd ugyanezen évben X. Pius pápa Christifideles Graeci kezdetű bullájában emelte főszékesegyházi rangra. A háromhajós bazilikális elrendezésű templom belső térének grandiózis eleme a szentélyt a főhajótól elválasztó több mint 200 éves képfal. A 11 méter magas, 54 képből álló ikonosztáziont az ország egyik legértékesebb képfalaként tartják számon.

Olaszország, Róma: Colosseum
A Colosseum az ókori Róma hatalmas amfiteátruma, ma pedig nevezetes látványossága a városnak. A Colosseum Vespasianus császár ideje alatt épült Rómában és az I. sz. 80-ban készült el. Mai nevét a középkorban kapta, feltehetően Nero császár egy, a közelben álló szobráról, a kolosszusról. Az épületet gladiátor- és állatviadalok, valamint tengeri csaták színhelyéül tervezték. Az elliptikus alaprajzú 188 méter hosszú, 156 méter széles és 48,5 méter magas mészkőből, tufából és téglából emelt építmény ma a turisták egyik legkedveltebb látogatóhelye.

Reszegi László:
Debrecen: Nagyerdei Víztorony
Nemcsak arra remek példa, hogy hogyan lehet új funkciókkal bővíteni egy épületet, hanem arra is, hogy annak környezete is minőségibb és a Nagyerdőhöz méltó legyen. Le a drótkerítésekkel!
Koppenhága, Dánia: Elefánt Kapu a Carlsberg Sörgyárban
Grandiózus elefántok tartják az épületet és engedik be a látogatókat a sörgyárba. Elsőre furcsa lehet, hogy horogkereszteket látunk az állatokon, de azok évtizedekkel a náci eszmék elszabadulása előtt készültek el, ugyanis magát a jelképet többezer évvel ezelőtt is használták már más kultúrák teljesen más tartalommal.
Tamás Nándor:
Debrecen: Nagyerdei Stadion
A Nagyerdei Stadiont nem kell magyaráznom, végigkövettem az építkezés fázisait, és természetesen az első NB I-es meccsemet is ott láttam, persze, még a régiben, 8 évesen.

Anglia, Liverpool: Anfield Stadion
A Liverpool FC stadionjában jártam az első Bajnokok Ligája-találkozómon, a “Vörösökkel” a nyolcvanas évek óta szimpatizálok. Amikor 2009-ben elvetett a jó sorsom a legendás stadionba, megkönnyeztem. “You’ll Never Walk Alone.”

Tóth Szilvia:
Debrecen: Déri Múzeum
Számomra Debrecen egyik legérdekesebb épülete a Déri Múzeum, hiszen minden egyes alkalommal amikor a múzeum közelében járok, más arcát mutatja az épület is, a park is. Más délelőtt, más nyáron, más este és más télen. Úgy gondolom, hogy pont ez a gyönyörű benne, hogy mindig más, de sosem veszít az identitásából, mindig is a debreceni kultúra egyik tartóoszlopa lesz.

Franciaország, Párizs: Notre-Dame:
Ugyan jelenleg sajnos renoválják, azonban őszintén remélem, hogy a szükségszerű felújítással nem veszít eddigi varázsából. Idáig nem volt szerencsém élőben megtekinteni ezt a hatalmas, markáns épületet, viszont mindenképpen szeretném egyszer a saját szememmel látni az objektum híres Styrgának vagy Strixnek nevezett vízköpőit.


A mai nap folyamán pedig Debrecenben is érdekes programok valósulnak meg az értékmegőrzés, valamint a cívisváros műemlékei felé tanúsított tisztelet jeléül.
Műemlékvédelmi Világnap programajánló:
Április 18-a Műemléki Világnap, mely alkalomból a Nagytemplomban előadásokkal és rendhagyó tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket.
Helyszín: Nagytemplom
Időpont: ápilis 18., 16 óra.

Köszöntő: Oláh István nagytemplomi lelkipásztor és Kovács Imréné a Debreceni Városvédő és –szépítő Egyesület elnöke
Műemlékek helyzete Debrecenben: Pataky Emőke műemlékvédelmi szakmérnök, a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület szakmai alelnöke
Építészeti értékőrzés az “Üvegpiramis” alatt: Fodor Dániel építész
Tárlatvezetés: Kósáné Dr. Nagymáté Nóra nagytemplomi turisztikai referens
A program mindenki számára ingyenes.
Hozzászólások