Az észak-alföldi régió legnagyobb szabadtéri színháza, a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad június közepén megkezdi idei, 22. évadát. Minden eddiginél színesebb és gazdagabb programmal várja a nyáron is igényes kikapcsolódásra vágyó nézőközönséget a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. vezetősége, melynek tagjai május 12-én egy sajtótájékoztató keretében ismertették a június 15-étől augusztus végéig tartó rendezvénysorozat programját.
Az eseményen jelen volt Komolay Szabolcs, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere, aki kitért a nyári programsorozatnak teret adó Nagyerdő 2013-ban kezdődött fejlesztésére is. Hangsúlyozta, hogy amikor a Debrecen „tüdejét” képező terület felújításába fogtak, céljuk az volt, hogy a város fő kulturális színterévé varázsolják a természetben gazdag területet, amelynek az egyik, ha nem a legfontosabb része a Nagyerdei Szabadtéri Színpad. Ezt a célt azóta sikerült is elérni, amit a tavalyi több mint 16 000-res nézőszám is igazol. Komolay hangsúlyozta, hogy idén a számtalan zenés, színpadi, táncos és gyermekeknek szóló mesei produkciók között három premier is teret kap: a Nagyerdőn lesz látható az a Meseautó című musical, amelyet a népszerű filmfeldolgozás után a Madách Színház most először mutat be színpadi produkció formájában is, az Egy fenékkel két lovat című zenés játék az Orlai Produkció előadásában, valamint – s ilyenre még szintén nem volt példa – a kőszínház, a Csokonai Nemzeti Színház is itt mutatja be az évada utolsó premierjét, a Kőműves Kelement.
A kőszínház és a szabadtéri színház idei együttműködésének fontosságára hívta fel a figyelmet Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonporfit Közhasznú Kft. ügyvezetője is. Az együttműködés gyümölcsöző jellegét mutatja, hogy a Mészáros Tibor rendezte darab lesz idén a nyitóelőadás, amelyet június 15-én láthat a közönség. Bódor Edit ugyanakkor hangsúlyozta, hogy idei programok összeállításakor még inkább figyeltek arra, hogy a produkciók minden korosztály igényeit kielégítsék, illetve arra, hogy minél sokszínűbb legyen a program. Sokszínűbb, úgy, hogy közben a debreceni közönség előtt már ismert és kedvelt színházak – a Madách Színház, az Orlai Produkciós Iroda, a Thália Színház- idén is visszatérnek egy-két előadás erejéig a Nagyerdőre. De a színpadi produkciók mellett fontosnak tartotta kiemelni az idei Kertmozi vetítéseit is, amelyek összefoglaló neve idén nem véletlenül a 22-es csapdájában: a nyári moziban ugyanis idén huszonkét évvel ezelőtt készült filmeket fognak bemutatni.
A nyári programsorozat nyitóelőadása kapcsán szólalt fel a sajtótájékoztatón Ráckevei Anna, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója, akinek nagy örömére szolgál, hogy a kőszínház falai közül idén kiléphetnek egy szabadtéren bemutatandó produkcióval. Az előadás – a Csokonai Színház jubileumi évadának egyik törekvését, a debreceni kötődésű premierek sorát folytatva – szintén debreceni gyökerekkel rendelkezik, hiszen a Kőműves Kelemen című darabot megihlető novellát a debreceni születésű Sarkadi Imrének köszönhetjük. A darab főszereplője a színház vendégművészeként Blaskó Péter lesz, a főbb szerepekben pedig Papp Istvánt és Kiss Gergely Mátét láthatja a közönség.
A darab rendezője pedig az a Mészáros Tibor, akinek idén ez a harmadik színpadi adaptációja a Csokonai Színházban, s aki szintén jelen volt a sajtótájékoztatón. A színész-rendező elmondta, hogy a Kőműves Kelemen című előadással olyan zenés produkcióra készülnek, amely szórakoztató jellege ellenére nívós, elgondolkodtató is egyben. A darabnak ezt a kettősségét pedig az (is) garantálja, hogy a Csokonaiban most is – hasonlóan a téli Made in Hungária című rendezéséhez – prózai társulattal vágtak neki a musicalnek. Ugyanakkor mindez Katona Gábor táncos-koreográfus látásmódja és segítsége nélkül, aki szintén rendez is a színházban, nem jöhetett volna létre.
A sajtótájékoztatót a Főnix Kft. vezetősége részéről Bálint Albin kulturális menedzser zárta, aki hangsúlyozta, hogy idén is, mint eddig, a nyáron bemutatandó darabok kiválasztásakor a művészszínházi és a népszínházi vonalat próbálták egyesíteni, hogy tényleg minden néző találjon az érdeklődésének megfelelő előadást. Miközben minden évben „kísérleteznek” is a debreceni publikummal, hiszen minden egyes évadban behoznak olyan új vonulatot, irányzatot is a repertoárba, amit eddig nem láthatott a közönség. De újdonság, hogy idén lesz először Shakespeare-mű is repertoáron: a Sok hűhó semmiért a Centrál Színház előadásában. S amíg tavaly az előadások egyhatoda volt „nyelvfüggetlen”, vagyis olyan táncos vagy zenés produkció, amelyet nemzetiségétől függetlenül mindenki ért, idén ezen előadások a teljes repertoár egynegyedét fogják kitenni, hogy a városunkba látogató külföldi turisták is minél többen részt vehessenek a nagyerdei programokon.
Aki pedig a teljes repertoárról szeretne tájékozódni, az kattintson a www.nagyerdeiszabadteri.hu-ra, ahol minden fontos információt és előadás-időpontot megtalál, illetve online is vásárolhat jegyeket.
Gyürky Katalin










Hozzászólások