A Wunderbar Fesztivált március 28. és április 2. közt rendezik meg. Ez az első egész hetes országos rendezvénysorozat, ahol minden a német nyelv körül forog.
A Wunderbar fesztivál célja még több embert motiválni és ösztönözni a német nyelv tanulására Magyarországon. Ez a nagyszabású rendezvény Németország, Ausztria és Svájc nagykövetségeinek és kultúraközvetítő szervezeteinek a kezdeményezése. Sokszínű programok mutatják be, miért érdemes ma németül tanulni. Országszerte játékos és interaktív események várják a nyelvtanulás iránt érdeklődő fiatalokat és felnőtteket – függetlenül attól, hogy valaki korábban tanult-e már németül vagy még csak most tervezi, hogy belevág.
Az ország iskolái, egyetemei és kulturális intézményei által szervezett mintegy 120 rendezvény a német nyelvű kultúrába is bepillantást enged. A héten a tudományos ismeretterjesztő előadások és kiállítások, gyerekeknek és felnőtteknek szóló programok, játékok, táncházak, között válogathatunk.
Koordinátor:
Debrecenben a programhetet a Debreceni Német Kulturális Fórum koordinálja.
- Március 28-án 14 órakor a Képek a tudományból kiállítás nyílik meg a Batthyány utca 24. szám alatt a Deutsches Kulturforumban.
- Március 29-én a Kölcsey Központban rendezik meg a Német Karriernapot, ahol 12 német érdekeltségű, debreceni telephelyű cég várja a diákokat.
- Március 30-án a Német Nyelv napján a Debreceni Csokonai Gimnázium mind DSD-Iskola (Német Nyelvi Diploma Program) és a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium mint PASCH-iskola (német partner iskola) bemutatkozó előadásai láthatók a Debreceni Egyetemen.
- Március 30-án a Kölcsey Központ Nagytermében a Merlin c. színdarab magyar nyelvű, német feliratos előadása látható.
- Április 1-jén a MODEM-ben 15 órakor a Magyarországi Német Általános Művelődési Központja Baja Kollégiumi Zenekara, Kórusa és Néptánccsoportja lép fel.
- Április 2-án 10 órától a Debreceni Egyetemen a német cégek focicsapatai mérkőznek meg a 3. Deutsche Liga keretein belül.
További információk:
Forrás: DMJV Polgármesteri Kabinetiroda
Hozzászólások