A tavalyi „Nyomodban“ című, Palya Beával készített duett sikerén felbuzdulva az együttes ezalkalommal az erdélyi, No Sugar zenekar énekesével, Líviával készített közös dalt, „Összeér” címmel.
„Korábbi dalunknál nagyon megtetszett az, hogy Palya Bea egy teljesen új, friss hangzást hozott a zenénkbe. Ezért gondoltunk, hogy ismét egy duettet írunk, amire ezúttal Líviát kértük fel. Elküldtünk egy alapdallamot (riffet), és Bereczky Botonddal, a No Sugar gitárosával közösen megírtuk ezt a könnyed, szerelmes dalt, ami egy picit azt is szimbolizálja, hogy két egymástól földrajzilag távol lévő együttes, hogy kapcsolódhat össze a közös munka, az együtt zenélés által.” – meséli Varga Bence, a zenekar énekes-gitárosa.

A dal és hozzá készült videóklip felszabadult életérzéssel a nyári nyitásra hangolódva készült el. „Miután a 16 hónapos kislányom első öt szava között szerepelt a „maszk” azt hiszem, ideje egy vidámabb, gondtalanabb dallal indítani a nyarat.” – mondja Bence. Az „Összeér” telitalálatnak bizonyult, jelenleg a Petőfi Rádió Top 40-es listáján a 2. helyen szerepel.
A népszerű együttessel nyáron többek között Nyíregyházán a Múzeumok Éjszakáján találkozhatunk, július 17-én pedig a Szigligeti vár történelmi környezetében adnak koncertet. Mindeközben készül az új lemez, amelyen többek között a „Te vagy egyedül”, a „Nyomodban”, a „Csak semmiség” és a „Találj rám” című számok szerepelnek majd. Az utóbbi dalt Bence kislányának születése inspirálta. A lemezbemutató koncertet október 30-ra tervezik az Akvárium Klubba.
A videóklip itt nézhető meg:










Hozzászólások