Náray Tamás divattervezőt ma már legalább annyian ismerik hazánkban regényíróként is, mint gyönyörű ruhák megálmodójaként. Debrecenbe, a Libri Könyvesboltba most is mint író látogatott el, abból az alkalomból, hogy megjelent Zarah című nagysikerű regényének második része, a Zarah öröksége. A divattervező-szerző Náray Tamással az új kötete cívisvárosi dedikálása után beszélgettünk.
Az interjúban a szerzőt elsőként a Zarah című regénye kapcsán megjelent egyik, kritikában megfogalmazott véleményről kérdeztem. Írásában az egyik elemző ugyanis nem másként, mint ruhakölteményként aposztrofálta a művet, s ennek kapcsán jutott eszembe a kérdés: vajon a Zarah öröksége mint nem titkoltan az előző kötet folytatása, Náray véleménye szerint vajon egy újabb ruhaköltemény, vagy vajon az előző egy elegáns kiegészítője: mondjuk, egy bross, egy fülbevaló vagy egy fejdísz? A válaszában a szerző úgy fogalmazott, hogy a két regényt ő egyetlen ruhakölteménynek látja, amelynek azonban még hiányoznak bizonyos részei – esetleg a két ujja –, hiszen Zarah és családja történetének még lesz folytatása: trilógia lesz belőle, s az ehhez hiányzó harmadik kötet tavasszal fog a boltokba kerülni. Akkor, azzal a könyvvel viszont már tényleg lezárul ez az 1934-től napjainkig játszódó szövevényes szüzsé.
A beszélgetés során az eddigi két köteten, és gondolom, majd a harmadik regényen is végigvonuló egyik fontos motívumra is rá szerettem volna kérdezni. A Zarah és a Zarah öröksége ugyanis azt a dilemmát is – vissza-visszatérő történetszálként – felveti, hogy vajon az ember élete véletlenek sorozata-e, vagy van valami rendező elv, amely mentén – akár akarjuk, akár nem – de zajlanak velünk az események. Hívhatjuk ez utóbbit sorsnak is. Náray regényeiben bizonyos hősök az egyik, mások a másik lehetőséget vallják, ám maga a szerző egyik vélemény mellett sem teszi le a voksát. Ezért érdeklődtem, hogy ha már a regényeiben ezzel kapcsolatban nem foglal állást, magánemberként vajon mit gondol erről? Náray a válaszában úgy fogalmazott, hogy meggyőződése, hogy létezik valamiféle rendezőelv, még akkor is, ha nem tudunk róla. De a köteteiben igyekezett azt érzékeltetni, hogy akárhogyan is állunk ehhez a kérdéshez, a lényeg a jellemes helytállás, a jellem erőssége,a kitartás és a becsület, s valaki akár az univerzumban, akár Istenben, akár semmi ilyesmiben sem hisz, el kell fogadjuk az álláspontját. Mert annyifélék vagyunk. Ezért ő is arra törekszik, hogy a regényeiben ne „papírfigurákat” szerepeltessen, hanem olyan összetett, hús-vér alakokat, akikkel nap mint nap találkozhatunk.
Az interjúnak ennél a pontjánál Náray Tamás a számból vette ki a szót, ugyanis épp a jellemeire: a rendkívül bonyolult karaktereire szerettem volna terelni a beszélgetésünket, és arra voltam kíváncsi, hogy melyik általa felépített alak a kedvence? S azt is bevallottam neki, hogy nekem Edna lazasággal vegyített eleganciája tetszik a legjobban. Náray itt nem emelt ki egy konkrét hőst, hanem azt mondta, hogy nagyon sok szereplőjét nagyon szereti, s rátért arra, hogy hogyan is születnek meg a fejében ezek a karakterek. Írás közben először a cselekmény vázát alkotja meg, s ehhez kell a jellemeit igazítania. Vannak alapkarakterek a fejében, akikkel mindenképp dolgozni akar, de a cselekményvázhoz mindig kellenek kiegészítő karakterek is. A jellemei bonyolultságához azt tette hozzá, hogy az ő szereplői is ugyanúgy, ahogy a környezetünkben mindannyian, egyszerre ártók és ártatlanok, egyszerre képesek szeretni és gyűlölni, egyszerre gonoszak és esendőek.
Mivel Náray már többször utalt arra, hogy a szereplői ugyanolyak, mint a körülöttünk lévők, kénytelen voltam rákérdezni, hogy akkor vajon regényírás céljából figyeli-e maga körül az embereket? S a szerző erre meglepő, meglepően őszinte választ adott. Közölte, hogy soha nem érdekelték igazán az emberek, hiszen ruhatervezőként nem a jellemrajzokkal volt elfoglalva. De amióta ír, ez megváltozott, s most már nagyon fontos, hogy minél összetettebben tudja láttatni egy-egy hősét. S ehhez bizony hozzátartozik, hogy ma már körülnéz, s egy-egy gesztusból, mozdulatból már nagyon sok mindenre következtetni tud az adott illető tulajdonságait illetően. Tehát, a regényírás rengeteget tett hozzá az emberismeretéhez is.
A jellemek után a művei cselekményének szálait is boncolgatni szerettem volna a beszélgetésünkben. Hiszen annyiféle műfajt kever a történeteiben: megtalálhatók bennük a családregény, a történelmi regény, de a krimi sajátosságai is. Arra voltam kíváncsi, hogy vajon melyik szál kidolgozása a legélvezetesebb a számára? Náray ezzel kapcsolatban azt válaszolta, hogy itt is a komplexitást szereti, de utalt arra, hogy a családregény-részt talán a legkönnyebb megírnia, hiszen ott tényleg a saját és a barátai családjának történetéből merítkezik. A történelmi részeknél, az orvosi, jogi, pszichológiai történéseknél viszont komoly, több hónapos kutatómunkát végez annak érdekében, hogy minden pontosan és hitelesen szerepeljen a regényeiben. A krimi pedig egyfelől szórakoztató eleme a történeteinek, másfelől viszont sajnos ennek is van valóságalapja, s ennek is van lehetősége a megvalósulásra. Ráadásul ebből a szálból jönnek a tragédiák, a halálesetek, na meg a jellemekből, amelyek nem változnak. Egy ember szokásai, gondolkodása változhat az évek, évtizedek során, a jelleme nem.
Utolsó kérdésként arra voltam kíváncsi, hogy vajon mi az az útravaló, amelyet véleménye szerint az eddig meglévő két kötetből, majd pedig a nemsoká olvasható harmadik részből magával vihet az olvasó? Náray Tamás erre vonatkozó magvas válaszát azonban nem árulom el. Ha kíváncsiak rá, nézzék meg a vele készített interjút az Alföld Televízió közelgő kulturális műsorában, a Galériában.
Gyürky Katalin
Hozzászólások