Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter interjút adott a Világgazdaságnak: kifejtette, hogy szerinte nem az a kérdés, meg tudja-e védeni magát Magyarország, hanem mekkora áldozatok árán képes ezt megtenni. A sorkatonaság bevezetését pedig egyelőre nem tervezi a kormány.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Világgazdaságnak adott interjújában elmondta, a tartós béke, a konfliktusok és súrlódások nélküli világ egy illúzió. Szerinte az örök béke színes Csipkerózsika-álmába ringattuk magunkat Európában, de Magyarország ezt időben észrevette. Sőt, az is kiderült, hogy Magyarország és a magyar emberek nagyobb biztonságban vannak, mint más nyugati országok polgárai, de azért egy külső támadás esetén számíthatunk szövetségeseink gyors és hatékony segítségére is.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter nemrég bejelentette, jelentkezőket toboroznak a Lynx, azaz a Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövészzászlóaljba. Megemelt illetményt kínálnak, a belépő őrvezetői szinten bruttó 737 ezer forintot jelent.
Az Országgyűlés egyébként november elején fogadta el a csádi katonai szerepvállalásról szóló határozati javaslatot. Ennek értelmében a Magyar Honvédség egy legfeljebb 200 fős, technikai eszközökkel, fegyverzettel, felszereléssel ellátott katonai kontingense a Csádi Köztársaság területére megy segíteni a stabilitás elérését.










Hozzászólások