„A kisajátítástól való félelem miatt vagyont von ki Magyarországról a salzburgi központú Spar kereskedelmi csoport, amelynek részeként az észak-olaszországi, a szlovéniai, a horvátországi és az itteni piacon közreműködő svájci leánycégük kezelésébe adták a vagyonkezelési jogok egy részét” – közölte Hans Reisch, a Spar Austria csoport vezérigazgatója egy ausztriai élelmiszeripari szaklapban. Az Economx által szemlézett cikk szerint a Spar vezetője úgy fogalmazott: arra, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök különadókkal és árbefagyasztással „zaklatja” a nagy élelmiszerláncokat, a csoport úgy reagált, hogy egyrészt feljelentést tett az Európai Bizottságnál, másrészt átszervezték a Spar magyarországi működését, hogy így védjék a céget „Orbán karmaitól”.
A beszámoló szerint a magyar miniszterelnök azt kérte a kereskedelmi multitól: engedje meg rokonának, hogy befektessenek a magyar leányvállalatba.
„Alapvetően a magyar kormány a részesedésen keresztül akarja átvenni a cégünk tulajdonjogát+ – fogalmazott nyilatkozatában Hans Reisch. Felidézte, hogy az Európai Parlament még tavaly júniusban megállapította, hogy „mélyen aggasztja”, hogy nagyszámú cég kerül magyar oligarchák kezébe. A külföldi szereplők ráadásul egyre gyakrabban panaszkodnak a magyar hatóságok tömeges jogsértéseire és a megfélemlítési kísérletekre, a kereskedelmi vállalatokra nehezedő nyomás pedig nő.
A Telex megkereste a kormányt, hogy reagáljanak a Spar-vezér állításaira.
Vasárnap kora délután a Miniszterelnöki Kabinetiroda közölte a lappal, hogy „a kiskereskedelmi különadót az Európai Unió bírósága nyilvánította jogszerűnek. Ezek a tények, minden más állítás alaptalan!”
A Spar-csoport feje az osztrák szaklapban ismertette, hogy a kisajátítás megakadályozása érdekében két részre osztották a magyar üzletágat:
a cégcsoport megvonta Magyarországról a telek- és épületjogokat, illetve a nagykereskedelmi és logisztikai jogokat, amelyek kezelését Svájcba telepítette át. Ott a Spar az Aspiag Management AG leánycéget működteti, amely több európai piacon működik közre a lánc üzemeltetésében.
„Eszközeinket és ingatlanjainkat leányvállalatunknak, az Aspiagnak adtuk. Mert tudjuk, hogy Orbán nem akar bejutni Svájcba, és meg akartuk nehezíteni a hozzáférését a magyar üzletekhez” – közölte Reisch. A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. által működtetett szupermarket üzletág viszont immár az anyaországhoz, Ausztriához kapcsolódik. A részleg részesül a csoportos adózásból, és Hans Reisch szerint évente 10 millió eurót takarít meg.
A Spar azt állítja, hogy az Orbán-kormány által 2022-ben bevezetett különadó diszkriminatív, több uniós jogszabályt is sért, köztük az áruk szabad mozgásának elvét is. A különadó mellett a Spar az árstop intézményét is sérelmezi. Úgy számolnak, hogy a kormányzati intézkedések 90 millió euróval növelték a Spar költségeit, ennek következtében 2023-ban csaknem 50 millió eurós veszteséggel zártak.










Hozzászólások