Egy 44 éves bicskei férfi mutogatta magát egy nyíregyházi lánykollégium előtt, ahol többször is bevilágított az épület ablakain, hogy észrevegyék őt a lányok – írja a Blikk.
A férfinak már nem ez volt az első szeméremsértő magatartása, kiderült, hogy az említett nyíregyházi lánykollágiumnál már kétszer is járt, sőt Budapesten is ugyanezt tette. Szerencsére a mostani eset után elfogta a rendőrség a férfit.
A 44 éves elkövető először február 27-én utazott fel Bicskéről Nyíregyházára azzal a szándékkal, hogy mutogassa magát a lányoknak: a kollégium előtt többször is felhívta magára a fiatalok figyelmét. A történtekről a Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei szóvivő számolt be az ATV-nek:
,,Ezt követően, két hét múlva újra megjelent ugyanennél a kollégiumnál és hasonló módszerrel hívta fel magára a lányok figyelmét, majd amikor a lányok kinéztek, akkor újra szeméremsértő módon mutogatta magát nemi vágyának kiélése érdekében.”
A Híradó szerint a férfi maga vallotta be, hogy Budapesten is hasonló szeméremsértő módon mutogatta magát. Az eset kapcsán egy ügyvéd kiemelte, hogy ez abban az esetben is bűncselekménynek minősül, ha fizikai értelemben nem történt érintkezés.
A rendőrség eljárást indított az elkövető ellen, szeméremsértés miatt. A bíróság döntése szerint a férfit letartóztatták és egy hónapra őrizetbe került.










Hozzászólások