A titkolózás dinamikája – Az Eltitkolt történetek című filmről

Ezeken a meleg nyári napokon igazi mediterrán hangulatot varázsol számunkra három napra a debreceni Apolló mozi. Július 3-a és 5-e között, a Spanyol Filmnapok keretében három különböző műfajú, de egyként elgondolkodtató spanyol alkotással várja a közönségét. A korábban már vetített Alcarrás című dráma és a Párhuzamos anyák című megrázó történet közé július 4-én este egy, a magyar mozikban eddig még nem játszott vígjáték, az Eltitkolt történetek is helyet kapott. Ez utóbbin, a Cesc Gay rendezte film vetítésén jártunk.

Kapcsoldó cikkünk:

A bomlás virágai — Az Alcarrás című filmről

Sokszor láttunk már olyat, hogy egy film rendezője nem egyetlen lineáris történetet mesél el nekünk, hanem különböző szereplők játszotta, látszólag összefüggések nélküli több kis epizódot láttat velünk. Nos, ez történik az Eltitkolt történetek esetében is, amelyben az egymást követő öt kis történet azonban igen erős „sorvezetővel” bír.

Valami olyasmit, ami a szerelmi kommunikáció kisiklásáról szól. Arról, hogy hogyan rondíthat bele egy szerelmi – de akár egy baráti – kapcsolatba az, ha épp a másik féltése-óvása, a kapcsolat látszólagos egészséges mederben tartása érdekében valamit nem mondunk el a társunknak. Ám az (időben) ki nem mondott tények mint egy titkos méreg, úgy rágják belül a kapcsolatunkat.

S amikor véletlenül – már ha vannak véletlenek – mégis a felszínre kerülnek, már szép nyugodtan, okosan és türelmesen nem lehet megbeszélni őket, mert a megtörténtükkor apró félrelépésnek, érzelmi eltévelyedésnek titulált események a kimondásukkor épp az eltitkolt jellegükkel, az „elkövető fél” őszintétlenségével duplán megsértik az illető másik felet.

Az Eltitkolt történetek e tárgykörben láttatott öt epizódjában az a csábító, hogy a film rendezője mindezeket a helyezeteket – a komolyságuk ellenére – mégis képes kacagtató humorba ágyazva tálalni. Olyasfajta iróniába, amellyel érzékelteti: mennyire esendőek vagyunk mi, emberek, ha épp féltjük a bőrünket. Azt láttatja velünk, hogy bizony inkább képesek vagyunk magunknak is hazudni az érzelmeinkkel kapcsolatban – lásd az első, Alig várom, hogy lássalak című történetet -, amelyben egy szomszéd srác és lány sokáig titkolja önmaga és egymás előtt is, hogy mit érez a másik iránt, mégpedig a látszat, vagyis a lány párkapcsolatának „zökkenőmentes” fenntartása érdekében.

Azt hiszik, így könnyebb nekik, mintha nyíltan vállalnák az érzelmeiket.

Vagy azt mutatja meg, hogy hogyan vagyunk képesek tapintatból, mert a párunk épp babát vár – lásd az ötödik, Párizs című epizódot – egy korábbi félrelépésünkről mélyen hallgatni. Holott a másiknak is legalább akkora „darab” vaj van a füle mögött, csak ő se mer szólni róla… S akkor még nem beszéltem a talán leginkább „megcsavart” történetről, Az utóbbi hónapokban nagyon boldoggá tettél címűről, amelyben a korban jócskán benne járó professzor, miközben a nála jóval fiatalabb, bombázó kedvese, a filmsztár Barbara kapcsolatuk végét jelentő titkát véletlenül kihallgatja, igyekszik azt a maga javára fordítani.

Azaz ennek tudatában úgy csűrni-csavarni a mondandóját, mintha ő akarná elhagyni a lányt, nem pedig fordítva. Az ennek érdekében a lány előtt feltárt – kamu – titok azonban itt is visszaüt, és a férfinak rá kell jönnie: jobb lett volna, ha hagyja, hogy, ha megkésve is, de a lány végre őszinte legyen vele.

A Kedden és csütörtökön című rész pedig a titkolózás mellett a barátok, barátnők közötti irigység, a szakmai féltékenység hátulütőit is magán hordozza. „Természetesen” a férfiakhoz fűződő viszonyaikon keresztül. Sőt, felveti a megtörtént – meg nem történt kérdéskörét is, ami egyébként a Sandra című epizódot is nagyban befolyásolja.

Hogy hogyan, azt derítsék ki önök.

A Spanyol Filmnapok után remélhetőleg az Apolló mozi majd újra műsorára tűzi ezt a filmet is, és akkor az öt epizód összes titka ígérem, hogy időben fel fog tárulni önök előtt.

Gyürky Katalin