2023. április 14-e és 16-a között a nézők először vehettek részt a Filmkeltén, azaz azon a II. MUST keretében a debreceni Apolló moziban megrendezett eseménysorozaton, amely híres és közkedvelt irodalmi alkotások filmes adaptációit tárta a közönség elé. A szakmai beszélgetésekkel egybekötött vetítések sorában olyan irodalmi remekművek történeteit kaphattuk meg vizuális formában, mint például A rózsa neve, a Büszkeség és balítélet, Szabó Magda Pilátus című regénye, vagy az idén kétszáz éves Petőfi Sándortól A helység kalapácsa. A klasszikus költőnk vígeposzának filmes adaptációján jártunk.
A debreceni származású rendező, Dombrovszky Linda – akinek a Pilátus-adaptációját a cívisvárosban egy díszelőadás keretében pár éve szintén láthattuk – úgy vélem, hogy a lehető legjobb formáját találta meg annak, hogy hogyan lehet Petőfi remekművét, A helység kalapácsa című vígeposzt a mai nézőhöz – és ami még fontosabb, hiszen kötelező olvasmányról van szó – a mai diákokhoz közelebb hozni. A falusi templomi „antré” után nagyrészt szemérmetes Erzsók kocsmájában játszódó történetet ugyanis a rendező jó érzékkel westernfilmbe illő kellékekkel és attribútumokkal ruházta fel, amely párhuzam önmagában megállja a helyét: hiszen a szemérmetes Erzsók kegyeiért versengő urak – Fejenagy és a kántor –, na meg az őértük szurkoló atyafiak tömegverekedéssé fajuló csetepatéja a westernfilmek általában kocsmában zajló balhéival tökéletesen párba állítható.
Ahhoz, hogy a párhuzam ne legyen erőltetett – és higgyék el, végig nem éreztem annak –, kellett persze az a zenei aláfestés is, amit a Petőfi megzenítéséhez amúgy is remekül értő Ferenczi György és a „bandája” szolgáltat, gyakorlatilag a közel egy órás film alatt végig.
Hiszen Ferenczi pimasz és merész muzsikája tökéletesen illik ahhoz a fajta mondanivalóhoz, amit annak idején Petőfi ezáltal a műve által közvetíteni igyekezett: a faluban élők szerelmi történetén keresztül humoros formában, szarkasztikusan leleplezni az emberi gyarlóságot, kicsinyességet, féltékenységet és esendőséget.
Ráadásul Dombrovszky Linda arra is remekül ráérzett, és mint párhuzamra, erre is kellő hangsúlyt fektetett, hogy Petőfi mennyire örökérvényű emberi tulajdonságokat rejtett bele a vígeposzába: a szerelem, a megcsalás, a szexuális vágy a 19. században is ugyanúgy működött, mint manapság, főleg, ha a férfiak olyan „kikapós menyecske” bájaiért és kegyeiért versengenek, mint amilyen szemérmetes Erzsók.
Aki bár már ötvenöt éves, a férfiak iránta való lelkesedése mit sem csökken.
Ami a mai kor embere számára szintén nagy tanulság: mintha Petőfi előre megérezte volna, hogy születése után kétszáz évvel egy ötvenöt éves nőt mennyire le fog „öregezni” a társadalmunk, és mintha ezzel a művével, és azzal, hogy a bortól bibircsókos orcájú, de gyönyörű Erzsókért folyik a harc a kocsmában, mintha arra figyelmeztetne bennünket: ne „írjunk le” egy nőt azért, mert már túl van bizonyos koron.
Ezért is érzem zseniálisnak Dombrovszky döntését, azt, hogy Erzsók megformálását egy olyan gyönyörű és kiváló – Erzsók életkorának nagyjából megfelelő korú – magyar színésznőre bízta, mint amilyen Györgyi Anna. Nos, érte valóban meg lehet bolondulva minden férfi, ahogy a nála fiatalabb, de a férfiakra legalább olyan nagy hatást gyakorló Gubás Gabiért is, aki pedig az amazontermészetű Mártát alakítja itt – szintén tökéletesen.
Szóval, hogy a férfi-nő kapcsolatok terén mennyire nincs új a Nap alatt, szintén megtanulhatjuk Dombrovszky zseniális rendezéséből, miközben mindezzel végig Petőfi veretes nyelvezetét élvezve szembesülünk. Egy-két sor maradt ki csupán Petőfi vígeposzából, különben minden gondolatát szó szerint megkapjuk, mégpedig annak a narrátornak (a motoros cowboynak öltözött Zayzon Zsoltnak) az elmondása alapján, akibe akár magát Petőfit is beleképzelhetjük.
Egy omnipotens mesélő tudatja tehát velünk mindazt, ami a férfiak között a nagybetűs NŐ szívének elnyerése érdekében zajlik. És mire nézőként a kocsmába érünk, látva a templomba zárt, onnan kiszabaduló Fejenagyot (Pindroch Csaba kellően karikatúraszerűre vett figurája formájában), az ellene fondorkodó kántort (Cserna Antal), a furfangos Haranglábat (Szervét Tibor), valamint a kocsmába betérő Csepű Palkót (Ember Márk), a színészi játéknak hála egyáltalán nem csodálkozunk, hogy ezek a férfiak egymás konkurenciái tudnak lenni. Mert egyként esendőek, ahogy mondani szokás, „egyik se jobb a Deákné vásznánál”, ami megint csak nagy tanulságul szolgálhat a ma Petőfit olvasók számára.
Ugyanis nem másról, mint Petőfi tökéletes emberismeretéről árulkodik.
Amit egy kocsmai közegben ücsörögve jócskán elsajátíthatott, és amint azt tudjuk, a költő – lehet, hogy az alkotásaihoz inspirációt gyűjtve – bizony nem vetette meg az ilyen csehókban való időtöltést.
Látva tehát az adaptációt, azt kell mondjam, hogy ezt bizony minden középiskolás diáknak levetíteném.
Lehetséges, hogy nem is kéne a vígeposzt hagyományos értelemben „megtárgyalni” az órán, csak megnézni róla ezt a filmet. Amelyből mind a szöveg, mind a westernes környezetbe ágyazott mondanivaló, mind pedig Petőfi emberképe kiütközik. Magyar szakos tanárok: elő Dombrovszky Linda alkotásával, azt javaslom!
Gyürky Katalin
Hozzászólások