Ahol a „majdnem” is példát mutatott

Izlandra figyelt az elmúlt napokban kontinensünk, miután bejárta a sajtót, hogy a szigetországé lehet az első, női többséggel működő parlament Európában. Igazán üdvözítő volt ilyesmit olvasni egy olyan ország állampolgáraként, ahol sajnos csak nagyítóval lehet megtalálni a hölgyeket a Tisztelt Házban. A világmegváltás sajnos a szavazatok újraszámlálását követően- ha hajszállal is, de- elmaradt, mégis több körrel vagyunk lemaradva az izlandiak „majdnem” sikere mögött. Vélemény.

A nők lehetnek többségben az izlandi parlamentben– ez volt az első szalagcím, ami a témában a szemem elé ugrott, és ami garantálta, hogy szorosan kövessem az eseményeket, még akkor is, ha magyar nőként – látszólag- semmi hasznom nincs abból, ha a szigetországban megvalósul a politikai „girl power„.

Magyarként valóban jelentéktelen ez a mérföldkő, azonban nőként óriási bizakodásra ad okot. Nem azért, mert kacérkodnék a politikai pályával, hanem azért, mert Európában– és a világ nagy többségén- a döntéshozás és a kormányzás mindig is a férfiak privilégiumai közé tartoztak.

A politika szó jelentése közélet, melynek nem csupán a felnőtt férfiak a részei, hanem a felnőtt nők is, a tömegeket érintő döntésekből azonban a történelem elegánsan kihagyta őket. A változás sosem állt jó sprinter hírében, ólom lábakon cammog, így nem csoda, hogy csupán 2021-re érte el a világ, hogy ilyen szalagcímeket onthat magából a sajtó.

Vasárnap tehát robbant a hír, miszerint

a 63 fős parlamentben 33 helyet nők csíphetnek meg.

Úgy, hogy a parlament összetételére a nemek arányát tekintve nincs semmilyen szabály Izlandon, szóval nem azért alakult majdnem így, mert kötelező volt feltornázni a döntéshozás gender semlegességét. Egyszerűen úgy állt a helyzet, hogy az embereket nem az érdekelte a voksoláskor, hogy az illető visel-e melltartót, vagy sem, szülhet-e gyereket vagy sem, hanem kizárólag az, hogy alkalmas lenne-e arra a politikai mandátumra, amivel megbízzák. Hiszen a munka szempontjából MINDEGY a nem. Legalábbis a világ olyan részein, ahol nőként nem az a megcsíphető érdem, hogy próbálkozunk a gyerekek mellett a home office-szal vagy

„előbb-utóbb mindenki a konyhában köt ki” mellettünk, miközben lavírozunk a köret és a főfogás között.

Izlandon a feladatra legalkalmasabb politikusoknak szavaztak bizalmat. Ennyi történt, nem több, de sajnos még mindig annál a mérföldkőnél toporgunk, hogy ez adhat reményt a következő generációnak a változásra.

A felhőtlen öröm sajnos hamar elszállt az újraszámlálás miatt: hétfőn kiderült, hogy a 63 képviselőből „csupán” 30 fő lesz nő. A csupán szót kéretik határozottan idézőjelesnek érteni, hiszen hiába nem jött össze a női többség, még így is több orrhossznyi előnnyel vezetnek kis hazánk előtt a nők politikai egyenjogúságát tekintve.

A korábban hivatkozott kutatás szerint ugyanis, Magyarország is vezet egy politikával kapcsolatos statisztikában. Nálunk dolgozik a legkevesebb nő a parlamentben. Ha picit visszaforgatjuk az idő kerekét, akkor 2005 és 2020 között a létszámuk állandósulni látszik, egyedül hazánkban nem volt tapasztalható pozitív változás ezen a téren.

Keserédes tény, hogy egy távoli ország elmaradt sikere ad fényt az egyenlőség ígéretével, és nem a saját hazám haladása. Itt nincs haladás a nők helyzetét tekintve- sem a statisztikában megmutatkozó, sem a bőrünkön érezhető- , hiszen honatyáink „nem foglalkoznak nőügyekkel”, így tartok tőle, hogy a jelenleg még csak óvodás lányomnak is az lesz a fejsimire okot adó érdeme, ha a konyhában köt ki.