Ahonnan az élmény hazakísér és a faladra kerül- interjú Czibere Ágnes festőművésszel

Mindig is lenyűgözött, ha olyan történettel találkoztam, amiben a főszereplő ki mert lépni a biztonságot jelentő, ámde cseppet sem neki való keretek közül és az álmainak kezdte szentelni mindennapjait. Ez egyfajta esszenciális bátorság, önmagunk totális felvállalása, még akkor is, ha rögös a vágyott célig vezető út. Czibere Ágnes története is ilyen. Megpróbálta a lehetetlent, merészségét pedig siker koronázta: fest, szívből, őszintén, ráadásul másoknak is segít, hogy megtapasztalják az alkotás örömét. Interjú.

„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal lány, aki nem tudta, hogyan kezdjen neki az életnek.” – így kezdi történetét Czibere Ágnes, az Énidő Élményműhely megálmodója. Már ez a felütés is erős, hiszen csak kevesen merik egy mondat után az olvasó elé tárni, hogy teljesen más irányban álltak a kezdés idején. Ahogy ő fogalmaz:

Bármerre bandukolt is, azt érezte, nem jó helyen van, bármilyen szeretettel is vették körül, valahogy valami megfogalmazhatatlant keresett-kutatott.  Azt érezte, nem állhat annyiból az élet, hogy reggel felkelünk, elvégezzük a dolgunkat , este lefekszünk, és így megy ez minden áldott nap tovább, tovább és tovább…

Ezen a ponton éreztem azt, hogy muszáj megismernem a történetét. Milyen lehet egy olyan álmot követni, amiről mindenki azt hiszi, nem jövedelmező? Amit a környezet maximum hobbiként ismer el? Milyen lehet kilépni ebből, és „csakazértis” alkotni, másokat is erre biztatni? Kérdeztem, sokat. Ő pedig, készséggel válaszolt.

• Mióta foglalkozol festészettel? Mindig így tervezted, vagy húztál egy merészet, és a hobbit hivatássá léptetted elő?

Gimnázium után erősen gondolkoztam rajta, hogy ebbe az irányba kellene elindulnom, ám hallgattam az „okosokra”, akik azt mondták, maradjon ez meg hobbinak, ebből nem lehet megélni. Teltek-múltak az évek és én kerestem a helyem a világban. Valahogy folyamatosan hiányérzetem volt. Egy nap megkérdeztem magamtól: mit is akarok valójában csinálni?  A válasz valahonnan nagyon mélyről, zakatolón, követelődzőn érkezett: Festeni! Ekkor döntöttem el, hogy belevágok és megpróbálom a lehetetlent.

• Mikor és minek hatására határoztad el, hogy másoknak is megmutatod a festészet szépségeit, az alkotás örömét? 

Hosszú belső utat jártam be, mire ki mertem mondani, ez vagyok én. Ideg-és lélekörlő hétköznapok, az önazonosság hiánya, a stressz kísért sokáig, mint ahogyan az emberek nagy részét.

Szeretnék nekik egy lehetséges utat mutatni ahhoz, hogy hogyan kapcsolódjanak ki. Nem kell mindig a zaj, igenis, van értelme a lelassulásnak, befelé fordulásnak, önkifejezésnek.

Ezt próbálom nekik megadni alkalmaimmal. Gyermekeknek szóló foglalkozásaimon pedig a társaságban létezés, önfeledt alkotás lebeg szemem előtt. Azt tapasztalom, egyre több gyermek fél festeni-tartanak tőle, hogy elrontják. Szeretném megértetni velük, hogy ez most egy olyan műfaj, ahol nem kell megfelelniük. Én elmondom, szerintem hogyan érdemes felépíteni a képet, de ők döntenek, bátorítom őket az új technikák kipróbálására, új elemek felfedezésére.

• Honnan jött az Élményműhely ötlete? Hogy fogadták az emberek? 

Olyan helyet szerettem volna létrehozni, ahonnan valóban egy markáns élménnyel mennek haza az emberek. Szoktam mondani, hogy

a műhely az a hely, ahonnan az Élmény hazakísér és a faladra kerül.

Nyoma van az itt töltött időnek, amely emlékeztet rá, hogy túl tudsz lépni a korlátaidon és Te is tehetséges vagy olyan dolgokban, amelyek talán eddig nem törtek a felszínre, de benned lapultak mindvégig.

• Vannak kifejezetten népszerű festmények, amiknek festésére tolonganak a jelentkezők?

Nehéz ezt előre kitalálni, a mai napig nem értem néha, mitől függ, hogy melyik alkalomra hányan jelentkeznek. Talán a képtől, talán az időponttól, talán attól, hány emberhez jutott el az esemény híre. Természetesen vannak slágertémák, a Harry Potter festések mindig nagy sikernek örvendenek. A gyermekeknek szóló egy napos kreatívkodások, melyek megoldják a gyerekfelügyelet gondját is nagyon népszerűek szoktak lenni a szünetekben.

• Kik jelentkeznek inkább a festéseidre? Nők, férfiak, párok? Fiatalok, idősebbek? 

Változó. Úgy tudom, én kezdtem el itt és tartok rendszeresen csak gyermekeknek vagy szülő-gyermek párosoknak szóló festéseket, egyre többen megismernek és örömmel hozzák a lurkókat. Felnőttek esetében inkább hölgyekkel találkozom, bár a páros festések aktív résztvevői a férfiak is.

• Mennyire széles az „élményfestő-piac” Debrecenben? Kemény a verseny a festeni vágyókért, vagy az alkotás mindig tömegek számára lesz népszerű kikapcsolódás? Mik a tapasztalataid? 

Debrecenben több olyan élményfestő-hálózat működik, amelyekkel marketing szempontból nem vehetem fel a versenyt. Központi stratégia alapján, magas költségvetéssel működnek. Én inkább alulról építkezem, a személyes ajánlások erősítenek. Ha valaki jól érzi magát nálam, többször visszatér, baráttal, barátnővel, lánybúcsút hoz vagy nálam ünnepli a gyerkőc születésnapját. Én igyekszem is eltérni a konkurenciától, nálam nincs olyan, hogy három óra elteltével menni kell, mert itt a következő csoport. Volt olyan résztvevő, aki annyira alaposan, aprólékosan festett, hogy 5 órán keresztül készítette a képet. Ha valaki más színt képzel el, mint az eredeti képen van, eltérünk a képtől.

Akkor vagyok boldog, ha mindenki olyan képet visz haza, amellyel tényleg elégedett és amibe egy picit „belefesti” magát is.

• Nem csupán élményfestéssel foglalkozol. Mesélj kicsit a Czibere Art-ról. 

Igen, a Czibere Art a művészeti oldalam. Az élményfestéseken túli világ ahol még jobban kifejezhetem magam, kísérletezhetek és eltérve a már létrehozott képek világától teljesen új dolgokat alkothatok.  A vászon mellett táskákra is festek, ezek az alkotások az „Artbag” nevet kapták, egyedi, kézzel festett motívumok kerülnek a kiegészítőre. Gyakorlatilag bármit lehet festéssel díszíteni. Nagyon sok ötletem van, folyton figyelmeztetnem kell magam rá, hogy ne aprózódjak szét, inkább néhány dolgot csináljak, de azt alaposan. Szerintem bármilyen alapanyagra is alkotunk, érdemes kitapasztalni a sajátosságokat. 

• Mennyire könnyű, vagy éppen nehéz festőként érvényesülni a cívisvárosban? 

Azt gondolom, festőként sehol nem egyszerű érvényesülni. Csökken az igény arra, hogy az emberek az otthonukat festményekkel díszítsék, a művészet kicsit elvont, múzeumba, kiállításokra való „csodálnivaló” lett, nem valami olyasmi, amit megvásárolunk és hazaviszünk. Tőlem inkább a modernebb, kissé absztraktabb, színes alkotásokat vásárolják, amely színfoltként funkcionál a lakásban, hangulatot ad a térnek, de adtam már el tájképeket is.

• A digitalizáció korában milyen újításokat, innovációt igényel a festészet, hogy minél szélesebb közönséghez jussanak el az alkotások?

Nem vagyok nagy marketingguru, a mai napig sokkal nagyobb örömet ad egy alkotás létrehozása, mint annak bizonygatása, mennyire eredeti és különleges, szép egy-egy darab. Ugyanakkor imádom, mikor egy-egy alkotásom megtalálja az igazi gazdáját és ebben nagy segítségemre van az online világ, a webshop, facebook bolt lehetősége. A digitális világ segíti az új kapcsolatok kiépülését.

Megfestettem már egy budapesti fiatalembernek az elhunyt kutyusa képét egy táskára, van munkám Párizsban, Hollandiában, több megrendelésem érkezett Győrből- velük valószínűleg személyes találkozás útján nem hozott volna össze a sors.

• Mik a terveid a jövőben? 

Jelenleg többnyire kész táskákra festek, szívesen kooperálnék szállodákkal, éttermekkel, hol kiállításra/ értékesítésre kerülhetnének a munkáim, valamint szeretném képeimet minél több galériában is viszontlátni, valamint dolgozom egy viszonteladói rendszer kiépítésén. Az élményfestések természetesen folytatódnak, nem tudnék létezni azok nélkül a mosolyok nélkül, amelyek az ilyen alkalmakon megerősítenek abban, hogy

jó helyen vagyok!