Srácok, ezt el. Nem kicsit nagyon. Olyanok vagyunk, mint a kivert f. Fejünk lehajtva, erőnk semmi, belül üresség és bizonytalanság. A nők győztek. A 20. században még csak átvették a hatalmat, ám a 21. században már uralkodnak is felettünk. És ebbe ők fognak belepusztulni. Dr. Oravicz Csaba vagyok.
Létezésem fiktíven lebegő, mégis kézzel fogható, mint a mai hímek elfelejtett büszkesége. Aggódom a férfiakért, féltem a nőket. A mi mostani helyzetünk könnyedén leírható: olyanok vagyunk a nőknek, mint szukakutyának a csont. Néha szopogatnak minket egy kicsit, néha játszanak velünk egy keveset, majd elásnak jó mélyre. Olyan helyre, amit csak ők ismernek. Aztán ha szükség van ránk, felhúzott orral kikaparnak, hogy aztán kis idő múltával visszatehessenek a sírgödrünkbe. Megmondják, mi legyen otthon, megmondják, mi legyen a munkahelyen, megmondják mindig mindenhol. Közben támaszt várnak, támaszt követelnek, aktus utáni gyors második kanyart. De törött botra támaszkodni nem lehet. Hol van az erőnk, fiúk? Hol van az önbecsülésünk? A nők lázadásának első jeleire összecsináltuk magunkat? Igazítsuk meg a szerelvényt és vasaljuk egyet a gerincen, mert ez így nem mehet tovább: a pokolra jut a női nem.
Bizony, a nők időznek a pokol tornácán. Az angyalok, az anyák, a ribancok. A férfiak kihalásával ti is pusztulásra vagytok ítélve. Szépségeteket öröknek hiszitek, pedig nem az: előbb-utóbb elhíztok, megöregedtek, jönnek ráncok, aszalódik a bőr, a fényes külsőségnek vége lesz, jöhet mázsányi szilikon és tonnányi botox, nincs menekvés. Ami marad, ami megmaradna, ami megmaradhatna, az a szívetek és az eszetek. Amit igazán szeretünk bennetek: a kedvesség, az érzelmesség, a mosoly, a gondoskodás és az a fura kis ránc a homlokotokon, amikor gondolkoztok valamin. És ti ezekre nem vigyáztok. Ezeket dobtátok sutba. Miért is? Az önmegvalósításért, a hatalomért, a sikerért. Hogy nézzenek benneteket valamibe. Pedig néztek eddig is, amikor még a húslevest főztétek vasárnap. Csak akkor még a férfiaknak akartatok tetszeni, most meg a többi nőt akarjátok alázni. És az nem ugyanaz.
Ez nem férfisovinizmus. Ez nem arról szól, hogy a nők ne ülhessenek le az asztalhoz, csak a sarokban, a hokedlin gubbasszanak. Nem az az üzenet, hogy a nők ne csináljanak karriert. És persze vannak kivételek. Kivételek mindig vannak, férfiak is, nők is. A társadalmi tragédia körvonalai mégis egyre erősebb kontúrral jelennek meg korunkban: 40 kilós, megbuzerált frizurás, nyiff-nyaff fiúcskák lennének a férfiak, és vagy műmellű, segghülye picsák, vagy grófként viselkedő, übertudatos hölgyikék a nők. Ez egyszerűen nem fog menni. Hogy kié a felelősség? Döntsd el Te, Olvasó. Dr. Oravicz hamarosan jelentkezik, és kijelent-kérdez tovább.
Hozzászólások