Egy figyelmes járókelőnek köszönhetően hiúsult meg egy kerékpárlopás Debrecenben szombaton kora délután. A háromfős társaság már a lakatot is feltörte, ám arra nem számítottak, hogy valaki felfigyel a gyanús tevékenységükre.
A történtek a Hajnal utcában zajlottak, ahol három férfi szemelt ki magának egy kerítéshez lakatolt kerékpárt. Miközben két fiatalabb társuk figyelt, az idősebb férfi egy közelben talált seprűnyéllel kezdte feszegetni a lakatot. A próbálkozás sikerrel járt, ám mielőtt elvihették volna a biciklit, egy arra sétáló járókelőnek feltűnt a gyanús viselkedésük. A három férfi ekkor inkább hátrahagyta a kerékpárt, és távozott a helyszínről. A rendőrök azonban gyorsan a nyomukba eredtek: a társaság tagjait alig egy órán belül elfogták.
Az intézkedés során kiderült, hogy a 40 éves férfi a saját, 20 és 14 éves fiaival próbálta meg ellopni a kerékpárt. Az apát és a 20 éves fiát lopás kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A 40 éves férfinak emellett kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell. Az esetben egy járókelő ébersége döntőnek bizonyult: ha nem figyel fel a történtekre, a kerékpár könnyen eltűnhetett volna.









Hozzászólások