Március 15. a magyarok számára hegycsúcs, ahol tisztább a levegő, és ahonnan messzebb lehet ellátni, áttekinthető a mögöttünk és az előttünk álló út – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere Budapesten kedden, mielőtt állami kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep alkalmából.
Balog Zoltán a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, valamint a Magyar Arany, Magyar Ezüst és Magyar Bronz Érdemkereszt elismerések átnyújtása előtt úgy fogalmazott: a mostani, gyorsan változó időkben különösen fontos a forradalom és szabadságharc, valamint a kiegyezés igazságainak közös ünneplése.
A miniszter szavai szerint forradalom és szabadságharc nélkül nincs méltányos kiegyezés, még akkor sem, ha a kiegyezők nem mindig ugyanazok, mint akik a szabadságért harcoltak. Azt mondta, mindenki alkatának megfelelően dönthet, hogy a szabadságharcot vagy a kompromisszumkeresést pártolja-e inkább.
A miniszter nagyságukat dicsérve felidézte gróf Andrássy Gyula és báró Eötvös József alakját.
Andrássy Gyulát Ferenc József császár 1851-ben halálra ítélte és távollétében jelképesen felakaszttatta, amiért részt vett a szabadságharcban, 1867-ben azonban ugyanő kinevezte magyar miniszterelnöknek.
Eötvös József ezzel szemben a passzív visszavonulást választotta, és távol maradt a szabadságharctól, mert az nem felelt meg annak, amit ő képviselt. Ez Balog Zoltán szerint az egyik legfontosabb morális cselekedete volt, példát mutathat a 21. századnak – amelynek üzenete, hogy mindenben részt kell venni – a Batthyány-, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere – tette hozzá.
A miniszter szerint a mai szemléletben már összetartozhatnak a 19. század meghatározó magyar politikusai, nem kell kibékíteni az ellentéteiket.
Március 15-én az Antarktiszt leszámítva minden kontinensen előveszik a kokárdát. A magyar ünnepek egyik legfontosabb és legszebb része, amikor köszönetet mondanak azoknak, akik fontos dolgokat tesznek hozzá a nemzet életéhez – fogalmazta a miniszter, megjegyezve: ilyenkor látható igazán, milyen gazdag valójában az ország.
Napjainkban gyakran tűnik háborúnak a közbeszéd, ezért különösen fontos a rombolás mellett az építést és az építőket is észrevenni. Jelen és jövő ugyanis nem születhet rombolásból, csak építkezésből – emelte ki.
A kitüntetettek keresztet kapnak a mellkasukra, de előtte már a vállukra vagy a hátukra vették a keresztet – mondta Balog Zoltán, hangsúlyozva: munkájukat nem elsősorban a megélhetésükért végzik el, hanem egy magasabb cél érdekében, a nemzet javára.
A díjazottak küldetése egész embert kíván: odaszánást, elkötelezettséget, kitartást, bátorságot és hűséget – mondta, megjegyezve, hogy minden tett visszhangot vet a közelben élők között.
Az elismerésben részesítetteknek tisztségük van: a magyar kultúra, a magyar nemzet lovagjai, amit kiérdemeltek. Küldetésüket sikerrel töltik be, önmagukon túli értelmet mutatnak – méltatta a jelenlévőket a miniszter, megköszönve teljesítményüket.
Balog Zoltán arról is beszélt, hogy a világ újra mozgásba jött, Európa keresi önmagát, és a mostani időszak kérdései nagyon hasonlóak 1848-49 kérdéseihez: hogyan őrizhető meg a haza, és melyek a változás azon útjai, amelyek nemcsak a megmaradást, hanem a gyarapodást is szolgálják?
Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést kapott:
Aknay János Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke
Ambrus Jenő miniszteri főtanácsadó, korábbi miniszterelnöki protokollfőnök
Dr. Bakacsi Gyula, a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karának kutatóprofesszora, a Budapesti Corvinus Egyetem volt tanára, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Üzleti Tudományok Tanszéke volt tanszékvezető professzora
Bán Teodóra balettművész, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és művészeti vezetője
Dr. Bárdosi Vilmos, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romanisztikai Intézetének igazgatója, a Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék egyetemi tanára
Benedek Gábor olimpiai bajnok és kétszeres világbajnok öttusázó
Dr. Benedict Mihály fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Elméleti Fizikai Tanszékének egyetemi tanára, volt tanszékvezetője
Dr. Dombi József kísérleti fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének címzetes egyetemi tanára
Eperjes Károly, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar Színházi Intézetének egyetemi tanára
Dr. Farkas Róbert László állatorvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Állatorvostudományi Egyetem megbízott oktatási rektorhelyettese, a Parazitológiai és Állattani Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára
Dr. Géher Pál, a Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórház Reumatológiai Centrumának centrumvezető főorvosa, a Magyar Balneológiai Egyesület elnöke, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar III. Sz. Belgyógyászati Klinika, Reumatológiai és Fizioterápiás Tanszéki csoport I. részlegének vezetője, egyetemi tanár
Dr. Győrffy Balázs orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika tudományos tanácsadója
Dr. Hammerl László olimpiai bajnok sportlövő, a Nemzet Sportolója, a Magyar Sportlövők Szövetségének volt alelnöke
Harsányi Frigyes Jászai Mari-díjas színművész, színházmenedzser
Dr. Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka
Kékesi Mária Liszt Ferenc-díjas táncművész, balettmester, Érdemes és Kiváló Művész
Dr. Keszler Borbála nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottsága volt elnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete Mai Magyar Nyelvi Tanszéke professor emeritája, a Magyar Nyelvőr főszerkesztője
Kratochwill Mimi Bánffy Miklós-díjas művészettörténész, a Műcsarnok egykori külügyi csoportvezetője, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Művészeti Alap volt tanácsadója
Dr. Lanczendorfer Erzsébet, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Győri Szervezetének tiszteletbeli elnöke
Dr. Maráz Anna, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kar Mikrobiológia és Biotechnológia Tanszékének professzor emeritája, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának volt egyetemi tanára
Mihály Gábor Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész
Dr. Mócsai Attila orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetének egyetemi tanára, gyulladásélettani kutatócsoportjának vezetője
Dr. Nagy Lajos orvos, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Alapellátási Intézetének egyetemi tanára
Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, egyetemi tanára, a Nagyvárad-Rét Református Egyházközség református lelkipásztora, a Csillagocska Alapítvány alapítója és elnöke
Dr. Soltész Pál Péter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Klinika Angiológiai Tanszékének egyetemi tanára, a Terápiás Aferezis Bizottság elnöke, a Magyar Aferezis Társaság alelnöke
Dr. Sulik Béla János fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete tudományos tanácsadója
Dr. Süli-Zakar István földrajztudós, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Földtudományi Intézete Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszéke professor emeritusa, a Károly Róbert Főiskola Turizmus, Területfejlesztési és Idegen Nyelvi Intézete Turizmus és Területfejlesztési Tanszéke címzetes főiskolai tanára (Dr. Süli-Zakar István néhány nappal ezelőtt elhunyt. Halála előtt még örömmel értesült a részére adományozott kitüntetésről. A díjat családja egy későbbi alkalommal veszi át.)
Dr. Szilvási István, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Nukleáris Medicina Osztályának osztályvezető főorvosa, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Nukleáris Medicina Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára
Szögi Csaba Harangozó Gyula-díjas táncművész, táncpedagógus, koreográfus, a Közép-Európa Táncszínház igazgatója
Dr. Tasnádi Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézet Meteorológiai Tanszékének egyetemi tanára
Thomka Beáta Széchenyi- és József Attila-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszékének tanára, az egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának alapítója és vezetője
Dr. Timár József, az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar II. sz. Patológiai Intézetének igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának elnöke
Török Jolán Harangozó Gyula- és Bánffy Miklós-díjas táncművész, a Táncpedagógusok Országos Szövetségének alapító elnöke, a Nemzeti Táncszínház alapítója és volt igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus köztestületi tagja
Dr. Varga Lajos, a Váci Egyházmegye segédpüspöke, általános helynök, a Vác-Alsóvárosi Plébánia plébánosa, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatója részére.
Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott:
Asztalos Zoltán nyugalmazott református lelkész
Dr. Bachmann Bálint, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának dékánja, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus köztestületi tagja
Bakó Annamária, a Litea Könyvesbolt és Teázó vezetője
Balázs Oszkár előadóművész, zeneszerző, zenetanár, hangszerkészítő, a Budapesti Ütőegyüttes alapítója és művészeti vezetője
Barna Zoltán előadóművész, a Bojtorján együttes dobosa
Dr. Bartha Csilla nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete tudományos tanácsadója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete Mai Magyar Nyelvi Tanszéke habilitált egyetemi docense
Dr. Battistig Gábor villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontja Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete tudományos főmunkatársa, az Intézet Mikrotechnológiai Osztálya vezetője
Bánfi Péter János, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség világi vezetője, felügyelője, a Dominó Trans Kft. alapítója és nyugalmazott ügyvezetője
Buchwarth László előadóművész, a Bojtorján együttes gitárosa
Dr. Horváth József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főtitkára
Kemény Győző muzsikus, producer, a Bojtorján együttes alapítója
Dr. Timár Judit földrajztudós, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék docense
Tompa Mária, a Szentkuthy Miklós Alapítvány kuratóriumi elnöke
Pomázi Zoltán zeneszerző, dalszövegíró, a Bojtorján együttes énekes-gitárosa
Vörös Andor előadóművész, zeneszerző, a Bojtorján együttes billentyűse
Dr. Bencze Mihály, a bukaresti Ady Endre Líceum igazgatója, a Wildt József Tudományos Társaság elnöke, a Nemzetközi Magyar Matematika Verseny alapítója
Dr. Biró Friderika a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa és volt megbízott főigazgató-helyettese
Bogdán József a fehértemplomi Szent Anna, a Boldogságos Szűz Édesanyja Római Katolikus Plébánia plébánosa, a Szeged-Csanádi Székeskáptalan tiszteletbeli kanonokja
Borbás Mária televíziós szerkesztő-műsorvezető
Dr. Dobos László, a Veritas Történetkutató Intézet nyugalmazott főigazgató-helyettese, a Jászok Egyesületének ügyvivője
Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, az MTVA volt tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese
Dráfi Kálmán Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára
Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára
Fodor Artur kürtművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának volt tagja
Dr. Philipp Ernst Gudenus, a belvárosi Szent Anna-plébániatemplom templomigazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetének egyetemi docense
Győri László József Attila-díjas költő, prózaíró, bibliográfus
Gencso Hrisztozov író, műfordító
Jobbágy Valér, Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a Szekszárdi Madrigálkórus, a Schola Cantorum Sopianensis és a Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusának vezetője
Dr. Juhász András, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Fizikai Intézet Anyagfizikai Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense
Létay Kiss Gabriella operaénekes
Dr. Lovász Emese régész, a Magyar Régész Szövetség alapító tagja
Magyar Éva ötvösművész, restaurátor
Magyar Gergely ferences szerzetes, a Nagyszőlősi Ferences Rendház házfőnöke, nagyszőlősi plébános
Dr. Mangel László Csaba orvos, a Magyar Onkológusok Társaságának elnöke, a Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvosi Kar és Klinikai Központ Onkoterápiás Intézetének igazgatója, egyetemi docense,
Péter Imre, a Karácsony Sándor Művelődési Társaság elnöke, a Földesi Nagyközségi Népfőiskolai Egyesület egyik alapítója
Sági Lajos, a Kiskunmajsa-Kígyóspusztai Lelkészség nyugalmazott plébánosa, a Hit és Kultúra Alapítvány alapítója
Dr. Szeredi Péter, Állami Díjas matematikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Számítástudományi és Információelméleti Tanszékének címzetes egyetemi tanára
Vörös Imre András, a Magyar Sarutlan Kármelita Rendtartomány tartományfőnöke
Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott:
Anger Ferenc operarendező, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója
Antalfy István író, költő, szerkesztő, a Bács-Kiskun Megyei Írók és Költők Baráti Körének alapítója
Dr. Bajáky Gábor, a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Nonprofit Kft. és a Miskolc Városi Szabadidőközpont Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottságának elnöke, a Miskolci Lions Club alapítója és volt elnöke
Benyák Nándor nyugalmazott pedagógus, egykori Gulag-fogoly
Bognár Istvánné, a Tatabányai Árpád Gimnázium nyugalmazott pedagógusa, a Tatai Református Gimnázium alapító tanára
Dr. Borkó Rezső, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet Fül-orr-gégészeti és Szájsebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa
Boróka László Felsőpetény, Nőtincs és Ősagárd községek nyugalmazott körjegyzője
Dr. Büttnerné Bódi Ágnes, a Kaposvári Szakképzési Centrum Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma igazgatója
Csapó Pálné, a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Szociális Szolgáltató Besenyszögi Központ és a Besenyszögi Idősek Otthona nyugalmazott intézményvezetője
Drozsnyik István képzőművész
Farkas Jánosné, Magyarcsanád község volt polgármestere
Fehér Ildikó, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Központ Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézetének szakdolgozói igazgatója és minőségirányítási megbízottja
Dr. Fejér Lászlóné, a Budavári Általános Iskola intézményvezetője, a Budavári Önkormányzat Oktatási Bizottságának volt elnöke
Dr. Fekete János Barnabás, a Magyar Labdarúgó Szövetség Jogi Bizottságának tagja, a Bács-Kiskun megyei Labdarúgó Szövetség és a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi és Fellebbviteli Bizottságának volt elnöke
Dr. Fülep László Hajdú-Bihar megyei háziorvosi szakfelügyelő főorvos, Konyár község volt polgármestere, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének tiszteletbeli elnöke, az Országos Alapellátási Intézet volt roma integrációs szakértője
Halász Péter karmester, a Magyar Állami Operaház volt főzeneigazgatója
Dr. Heidl György, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Filozófia és Művészetelméleti Intézet Esztétika és Kulturális Tanulmányok Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense
Holl András csillagász, informatikus, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központja informatikai főigazgató-helyettese
Horváth Lajos, Királyhegyes község polgármestere
Horváth László nyugalmazott olajipari szakmunkás, egykori Gulag-fogoly
Hubay Andrea, a Béres Gyógyszergyár Zrt. PR igazgatója
Dr. Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának oktatási dékánhelyettese, a Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék tanszékvezető egyetemi docense
Janek György, az „Amiért a harang szól – Nándorfehérvár 1456” című rendezvény társszervezője
Kapás Géza hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Vonós Tanszékének egyetemi docense,
Dr. Kiss Gyula Ybl Miklós-díjas építész, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának kapcsolati dékánhelyettese, az Építészmérnöki Intézet főiskolai tanára
Kiss Lajos építész, vezető tervező
Kovács Anita a Karc FM rádió szerkesztője és műsorvezetője
Krausz Aliz Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus
Kun Éva Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész
Dr. Macher Szilárd, Harangozó Gyula-díjas balettművész, koreográfus, szakíró, a Magyar Táncművészeti Egyetem Klasszikus Balett Tanszékének főiskolai tanára, a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművészképző Intézet igazgatója
Dr. Márkus Eszter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának oktatási ügyekért felelős dékánhelyettese, főiskolai docens
Dr. Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének alapító elnöke
Monori Sebestyén szobrászművész
Dr. Nemes László Róbert, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Intézetének igazgatója, egyetemi tanár
Dr. Pál Lajos történész, a Magyar Történelmi Társulat „Századok” című folyóirata felelős szerkesztője
Pálfy Gusztáv szobrászművész
Peller Mariann, a Virtuosos International Zrt. vezérigazgatója
Reiz Tamás, Potony község polgármestere, a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke
Sebestyén Zoltán Gyula, Kemenesmagasi község polgármestere, a Kemenesmagasi Általános Iskola volt igazgatója, a Kemenesmagasi Citerazenekar és Népdalkör vezetője, a Kemenesmagasi Evangélikus Egyházközség felügyelője
Dr. Simkó Csaba, az Erzsébet Hospice Otthon osztályvezető főorvosa,
Szallerbeck Kornél Fendál, Esztergom Város Önkormányzata Pénzügyi Osztálya volt vezetője, a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás nyugalmazott gazdasági vezetője
Dr. Ung Ferenc 1956-os szabadságharcos
Tóth István, Magyarország nyugalmazott beregszászi főkonzulja, a „Pro Minoritate” című kisebbségpolitikai folyóirat alapító főszerkesztője
Varga Tibor József, a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium igazgatója és tanára
Wagner Károly hangtechnikus, a Madách Színház videótár-vezetője
Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott:
Ágfalvi György Sándor táncművész, koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes férfi tánckari asszisztense, a budapesti Liget Táncegyüttes művészeti vezetője
Boros Ildikó Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa
Gáspár Álmos zenész, a Duna Művészegyüttes és a Kormorán Együttes zenekari tagja
Ilonkáné Baranyi Zsuzsanna, a Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola, Középiskola és Kollégium igazgatóhelyettese és tanára, a Jászkürt Diák Sportegyesület vezetője
Kepler Erzsébet, Tahitótfalu Község Önkormányzata Szociális Bizottságának tagja
Lelkes András, a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás Kft. ügyvezetője
Liber Endre, a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás Kft. művészeti igazgatója
Lévay Andrea táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes tagja
Megyesi Csilla, a Veritas Történetkutató Intézet titkárságvezetője, a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány kurátora
Pálosi István mozdulatművész-táncművész, koreográfus, táncpedagógus, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat igazgatója, a Budapest Táncművészeti Stúdió Szakgimnázium balettmestere és tanára,
Pátkai Balázs Harangozó Gyula-díjas táncművész
Sárközi András zenész, a Rajkó Művészegyüttes tagja
Takács Tamás Péter tervezőgrafikus
Tatai Zsolt, a Budapest Bábszínház bábszínésze
Toldi József Attila zenész, a 100 Tagú Cigányzenekar szólamvezetője
Varga János, a soproni Ürmös néptáncegyüttes alapítója, a Maros Művészegyüttes koreográfusa, a Zalai Táncegyesület művészeti vezetője és koreográfusa,
Végh Tamás, táncművész, a Duna Művészegyüttes szólistája,
Weyer Balázs, a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás Kft. programigazgatója
Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott:
Batki László, a Honvéd Férfikar tagja és bariton szólamának vezetője
Dömsödi Farkas Bálint előadóművész
Dr. Glózik Klára Erzsébet, a KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft. ügyvezetője, a Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Kar főiskolai docense
Huszár Ildikó táncpedagógus, koreográfus, a Grapevine Show Dance Club Közhasznú Egyesület elnöke és művészeti vezetője
Karé Árpád táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes tagja
Kis Domonkos Márk színművész, a Váci Dunakanyar Színház ügyvezető igazgatója
Lukács Ádám táncművész, a Miskolci Balett alapító tagja és magántáncosa
Nyitrai Tímea a Kortárs Balettért Alapítvány irodavezetője, a Szegedi Kortárs Balett művészeti titkára
Ifj. Stadler Ferenc, a Szegedi Kortárs Balett világítástervezője
Stonawskiné Busi Ildikó, a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola táncpedagógusa, a Vadvirág Gyermek Néptáncegyüttes és a Szandaszőlős Táncegyüttes szakmai vezetője
Szabó Imre, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club SE vezető edzője
Tókos Attila táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistája,
Tóth János, a Magyar Ejtőernyős Szövetség főtitkára,
Vajda Máté, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. világosítótár-vezető helyettese
Ybl Miklós-díjat kapott:
Bata Tibor építész, Makovecz Imre tanítványa, a Kvadrum építészműhely alapítója
Demeter Nóra DLA építész
Kovács Csaba építész
Varga Csaba építész, Nagymaros főépítésze
Vonnák Jánosné Tanos Márta építész
Forster Gyula-díjat kapott:
Czeglédyné Levárdy Henriette építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök
Dr. Szikra Éva táj- és kertépítész mérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa
A Régészeti örökségért – Schönvisner István-díjat kapott:
Dr. Gömöri János régész
Dr. Jankovich-Bésán Dénes régész
Batthyány Lajos-díjat kapott:
Dr. Marinovich Endre, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgató-helyettese
Magyary Zoltán-díjat kapott:
Dr. Balogh Zoltánné, a Csongrád Megyei Kormányhivatal volt főigazgatója
Dr. Hardy Ferenc Gábor, Budapest Főváros Kormányhivatala XXIII. Kerületi Hivatala volt hivatalvezetője
Vasas Lászlóné dr., a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal főigazgatója
Waffenschmidt Jánosné, a Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálási Főosztálya nyugalmazott főosztályvezetője
(MTI)
Hozzászólások