Több feljelentés érkezett a rendőrségre 2015 novemberétől, amelyek arról tanúskodtak, gépkocsifeltörők garázdálkodnak a debreceni Vámospércsi út környékén.
– A hasonló módszer azonos elkövetőkre utalt. A tettesek az autók egyik oldalablakának betörésével jutottak hozzá az értékekhez – mondja Lukács Erik főtörzsőrmester, a Debreceni Rendőrkapitányság gépjármű-felderítési alosztályának nyomozója. – Nyomszegények voltak a helyszínek, a bűnügyi technikusok eszköznyomokat nem találtak, viszont több gépkocsiban is idegen ujjnyomokat rögzítettek.
A nyomozók tanúkat kerestek, kezdetben nem sok sikerrel. A közterületi kamerák felvételeinek elemzése hozott fordulatot az ügyben. Kiderült, egy férfi és egy nő rendre feltűnt a bűncselekmények tetthelyeinek környékén. Láthatóan úgy készültek a lopásra, hogy előtte bejárták a területet, majd a férfi törte fel a gépkocsikat, és emelte el belőlük az értékeket, a nő közben figyelt, nehogy megzavarják a párját.
– Az egész alosztály ezen az ügyön dolgozott, ennek köszönhetően sikerült azonosítanunk a tolvajpár tagjait – folytatja a főtörzsőrmester. – Február 1-jén a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közterületi támogató alosztályának közreműködésével egy Széchenyi utcai panzióban tiltott prostitúció szabálysértése miatt elfogtuk a hajdúhadházi P. Krisztinát (29). Előállítottuk a kapitányságra, gyanúsítotti kihallgatásán az autófeltörésekről is kérdeztük. Eleinte tagadott. Megmutattunk neki egy kamerafelvételt, amelyen a párjával éppen egy gépkocsifeltörés során lopott bankkártyával akartak pénzt felvenni egy bankautomatából. Ezután beismerő vallomást tett tizennégy bűncselekményről, majd helyszíni kihallgatáson megmutatta, hogyan hajtották végre az autófeltöréseket.
A zsaruk nem találták otthon L. Róbertet, a házkutatás során azonban lefoglalták azt a ruházatát, amely az egyik felvételen látszott, ugyanis éppen a kamera alatt öltöztek át a társával.
– P. Krisztina nem tudhatott a többi autófeltörésről, mert elváltak az útjaik L. Róberttel. A férfi egy 16 éves lánnyal vigasztalódott, akit a nyomozás adatai szerint bűntársává is fogadott – magyarázza a nyomozó. – L. Róbert és a lány ellen elfogatóparancsot bocsátottunk ki. A lányt február 16-án debreceni, a férfival közös búvóhelyén elfogták a körzeti megbízottak, előállították a kapitányságra. Kihallgatásán beismerő vallomást tett, olyan lopásokról is beszélt, amelyekről addig nem tudtunk. A házkutatáskor bűncselekményekből származó tárgyak, ruhadarabok kerültek elő.
Másnap a zsaruk elfogták L. Róbertet is. Részleges beismerő vallomást tett. Vele szemben nem volt szükség kényszerintézkedés alkalmazására, korábban a bíróság jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélte, így gyanúsítotti kihallgatása után a nyomozók átadták a büntetés-végrehajtásnak, ahol megkezdte büntetése letöltését. A nyomozás adatai szerint fiatalabb párjával tizenegy gépkocsifeltörést követett el. L. Róbert és két társa ellen többrendbeli, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság. P. Krisztina és a fiatalkorú lány szabadlábon védekezik.
TAKÁTS LÁSZLÓ
FOTÓ: SZABÓ LÁSZLÓ, RENDŐRSÉG
(Zsaru Magazin, police.hu)













Hozzászólások