A teljes leletegyüttest egy tömbben emelték ki a szakemberek és restaurátorműhelyben folyik bontása, dokumentálása.
Ismét értékes leletre bukkantak a Déri Múzeum régészei. Az intézmény közleménye szerint
egy teljes fegyverzettel eltemetett avar kori harcost találtak Ebes határában.
Mint írják, 2023. novemberében került el egy teljes lamellás páncél egy magányos kora avar kori sírban.
A viszonylag sekély sírban nyugvó harcos fölé lovát is eltemették. A ló alatt, az elhunyt fölé kiterítve került elő a páncél, melyre ráhelyezték a harcos fából készült nyíltegezét a benne lévő nyilakkal, valamint íját és kardját.

A közlemény kiemeli, hogy a sír jelentőségét a benne lévő páncél adja, mely – a derecskei lelet után –
a második olyan lamellás vért, mely valószínűleg teljesnek mondható, és régészeti feltáráson, viszonylag érintetlen állapotban került elő.
Ebből adódóan, a lócsontokat leszámítva, a teljes leletegyüttest egy tömbben emelték ki a szakemberek és restaurátorműhelyben folyik bontása, dokumentálása. Mindez lehetővé teszi a páncél szerkezetének értelmezését, rekonstruálását, és további adatokkal szolgálhat az avar kori lamellás páncélokról.
A leletegyüttes műhelyben való bontása ugyanakkor olyan jelenségek, szerves maradványok észlelését és vizsgálatát is lehetővé teszi, ami terepi viszonyok között nem volna lehetséges.
A régészek a Rúfusz nevet adták a vélhetően a VII. század első felében élt harcosnak, mivel a leletre novemberben, Rúfusz napján bukkantak.










Hozzászólások