A nő, aki 27 év alatt feltörekvő színésznőből Hitchcock filmjeinek ismert arca, majd Oscar-díjas hercegné lett.
Merem feltételezni, hogy szinte mindenki hallott már Monaco amerikai hercegnéjéről, és ha mélyebben nem is ismeri a történetét, futólag biztosan találkozott az azt részben feldolgozó 2014-es, Nicole Kidman főszereplésével megbolondított francia-amerikai-belga-olasz életrajzi drámával, a Monaco csillagával. A film korántsem tükrözi a teljes valóságot és bőven tartalmaz fiktív jeleneteket, az viszont biztos, hogy az alkotás visszaadja azt a lemondásokkal teli életet, melynek habosbabos máza mögé a külső szemlélők ritkán nyerhetnek betekintést. Ma 40 éve, hogy távozott az élők sorából a Délidő valamint a Hátsó ablak született tehetsége, és e szomorú évforduló apropóján pedig felelevenítjük honnan hová jutott a szőke filmcsillag.
Grace Patricia Kelly 1929. november 12-én, Philadelphiában látta meg a napvilágot John Brendan Kelly és Margaret Katherine Maier Kelly harmadik gyermekeként. A Kelly család országszerte ismert volt, édesapja önerőből építette fel a családot körbeölelő anyagi biztonságot. John politikailag aktív, ismert és elismert olimpiai bajnok volt: evezősként három aranyérmet nyert.
Nem csak a családfő járt be olimpiai magasságokat sport terén: Grace bátyja, ifjabb John Brendan Kelly szintén éremmel távozott az 1956. évi nyári olimpiai játékokról, az elnyert bronzérmét pedig később esküvői ajándékként adta húgának. Grace gyerekként szigorú római katolikus neveltetést kapott, azonban mivel testvéreiben több potenciált láttak szülei, így nem igazán volt megkötve a kislány keze a szabadidős elfoglaltságai terén: korán balettozni kezdett, és színésziskolába járhatott.
A színésziskola pedig igencsak kifizetődőnek bizonyult, hiszen a múltra visszatekintve ma már tudjuk, hogy alakításaiért számtalan díjat bezsebelt, többek között a Vidéki lányban nyújtott kimagasló szerepléséért a legjobb női főszereplőnek járó Oscar- és Golden Globe díj büszke tulajdonosa lett.
Visszatérve a művésznő pályája kezdetére, az ártatlan színitanodában semmi kivetnivalót nem találtak a katolikus szülők, azonban amikor a kiskamasz Graceből fiatal nő lett, és a színészkedést valóban komolyan gondolván Hollywoodba költözött, családjának finoman szólva sem imponált a megálmodott életforma.
A huszonévesen beindult modellkarrierje mellett megkapta a Tizennégy óra című filmben élete első szerepét, amelyet a Délidő követett 1952-ben, majd egy évvel később a Mogambo keretein belül összemelegedett a film másik sztárjával, Clark Gable-lel, akiről az ’53-ban megjelenő film kapcsán így nyilatkozott:
„Mi mást tehet az ember lánya, ha egyedül van egy sátorban Afrika közepén Clark Gable-lel?”
Az első filmek nem csak kezdeti sikert hoztak: maga Alfred Hitchcock is felfigyelt a színésznőre, és három filmjébe is felkérte az ikonikus rendező. A Gyilkosság telefonhívásra, a Hátsó ablak és a Fogjunk tolvajt! című közös alkotások tovább öregbítették mind Hitchcock, mind a művésznő hírnevét, így ’55-re Grace lábai előtt hevert a világ. Sőt, nem csak a világ, hanem egy távoli törpeállam hercege is.
1955. április 5-én ismerkedett össze az elit két végletét képviselő személy, és nem is történhetett volna pozitívabban a találkozás. Rupert Allan a Look divatmagazin kiadója hívta meg őket Cannes-ba találkozóra, kendőzetlen marketinges hátsó szándékkal. A találkozótól a lap sikerének garanciáját várta, hiszen minden alkalommal, amikor Grace képe egy amerikai magazin címlapján szerepelt, megugrott az eladott példányok száma. III. Rainier herceg összesen két órát késett a megbeszélt időpontról, a felháborodott filmcsillagot pedig alig tudták visszatartani attól, hogy faképnél hagyja a jövendőbeli uralkodót.
A herceg úgy elvarázsolta a több órás késés ellenére, hogy a találkozó után nem sokkal levelezésbe kezdtek, majd a levelezés után ez év decemberében III. Rainer hivatalosan megkérte Grace kezét. Az eljegyzésre 1955. decemberének végén került sor New Yorkban, a színésznő édesapja pedig, hiába a harmadik gyermekében látta a legkevesebb potenciált, teljesen el volt ragadtatva a mesebeli lehetőségtől, hogy lánya egy igazi herceg felesége legyen. Esküvőjüket 1956. április 19-én tartották, Grace Kelly ekkor 27, herceg 33 éves volt.
A színésznő összesen két millió dollárnyi hozománnyal ment hozzá jövendőbelijéhez, amelynek felét a Hollywoodi filmjeiből saját maga fizette.
Az 50-es évek egyik legnagyobb médiaeseménye volt az esküvőjük, kamerák és mikrofonok kereszttüzében történt a boldogító igen kimondása.
Házasságuk mesebelinek tűnt, melyet Grace részéről hatalmas lemondások árán lehetett csak egyensúlyban tartani: a naiv, amerikai színésznő, pár hónap elteltével rájött, hogy teljesen boldogtalan a helyzetben, hiszen eddigi életének teljesen ellentétes mását élte meg. Mély depresszióba esett, de a külvilágnak színészkedett: egy életen át játszotta a mosolygós, bájos hercegné szerepét. A valóság, amit Kelly belül megélt, azonban valami teljesen más volt. Idővel egyre inkább otthonosan érezte magát, azonban eleinte nagyon nehéz volt beilleszkednie a merev, arisztokratikus francia elitbe. Az esküvő után nem sokkal depressziójának sebtapasza a gyermekei lettek: a kicsiket a korábbi uralkodói normáktól eltérően, saját maga nevelt, szoptatott, pelenkát cserélt, saját kezével főzte a bébiételt.
A hercegné életében vissza-vissza kacsintgatott a színészkedés, mint legnagyobb szerelem, soha nem múlt ki a vágy, hogy újra játsszon.
Alfred Hitchcock Marnie címszerepét egyértelműen Gracenek szánta, amit elfogadott – ezzel pedig kirobbant a botrány. A herceg ugyanis megtiltotta, hogy felesége visszatérjen a vászonra, mely döntés után Grace teljesen összetört. Ugyan tudomásul vette férje döntését, viszont újra depresszióba esett, és kedélyjavítókat szedett. 1982. szeptember 13-án autóbalesetet szenvedett, amikor legkisebb lányával hazafelé tartott nyaralójukból és vezetés közben agyvérzést kapott. A kocsi kisodródott, totálkárosra tört és a hercegné életét már nem tudták megmenteni. Lánya kisebb sérülésekkel átvészelte a tragédiát, azonban egész életét meghatározta a tragikus karambol.
Hozzászólások