Amíg Szlovákiában a 25 százalékos kapacitásának is örülnek, addig a férfi kézilabda Európa-bajnokság helyi szervezőbizottságának elnöke, Martin Simonides szerint a magyarországi mérkőzések zsúfolt lelátói nagyobb kockázatot jelentenek a koronavírus szempontjából – írta a 24.hu a szlovák Sportnet alapján.
Mint ismert, a budapesti arénában 20 ezer néző is összezsúfolódott a mérkőzéseken, míg a pozsonyi meccseken 2513, a kassai összecsapásokon 2086 néző lehetett jelen.
Később az Európa-bajnokság szlovák rendezőbizottsága közleményt adott ki, amelyben ezt írják: „január 15-én a szlovákiai médiában a férfi kézilabda Európa-bajnokság szlovák szervezőinek tulajdonított mondatok jelentek meg a torna magyarországi szervezésével kapcsolatban, amelyek azonban nem igazak, nem hangzott el a szlovák Szervező Bizottság egyik tagjától sem olyan mondat, megjegyzés, amely erre utalást tett volna. A két szervező bizottság a kezdetektől közösen, nagy együttműködésben dolgozik az Európa-bajnokság sikeréért, a szlovákiai szervezők az elmúlt hónapokban és az Eb ideje alatt is számos segítséget kaptak a magyar féltől”.
Szintén panaszkodtak a magyarok „bátrabb” járványkezelésére a francia és a szerb válogatott vezetői, mindkét ország elégedetlen volt a koronavírus elleni intézkedésekkel az Eb-n, többek között azzal, hogy az emberek nem hordanak maszkot a szállodában, ahol laktak a kézilabdázók.
Debrecenben, a Főnix Arénában is rendeztek mérkőzéseket, itt harcolt egymással az A csoportban a dán, az észak-macedón, a szlovén és montenegrói válogatott. A cívisvárosban az okozott csupán botrányt, hogy a Montenegró–Észak-Macedónia (28–24) mérkőzés után Marko Laszica, a montenegrói válogatott szélsője az ellenfél szurkolóira köpött. A 33 éves játékos elmondta, a drukkerek pénzérmékkel dobálták a meccsen, s többször is felé köptek – írta meg a vijesti.me.
Becsky András, a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az EHF (Európai Kézilabda Szövetség) képviselői elégedettek voltak a hajdúsági rendezéssel.
„Mindent az EHF előírások szerint zajlott, az előkészületek és a rendezés is – mondta a HajduPressnek Becsky András. „Az első játéknapon akadtak gondok a beléptetéssel ugyan, felgyűlt a nép a bejáratoknál, ugyanis két lépcsős volt a beengedés, előbb a védettségi igazolványokat kellett ellenőriznünk, majd a belépőjegyeket. Ezen felül semmilyen fennakadással nem kellett szembesülnünk, az európai szövetség képviselője megköszönte a munkánkat és a kiváló szervezést” – fogalmazott az ügyvezető igazgató, aki szerint a szurkolók maximálisan partnereknek bizonyultak a maszkviselést illetően.
„A nézők nem csak a maguk, a többiek biztonságát is szem előtt tartották, és a biztonsági szolgálat folyamatosan figyelte, hogy mindenkin legyen maszk. Sok drukkerrel beszélgettem jómagam is, mindenki elégedett volt a Főnix Aréna biztonságával” – nyilatkozta Becsky András.










Hozzászólások