Az elmúlt években többször is voltam bátor méltatni a debreceni Campus fesztivál erényeit. Szó esett a Nagy Találkozásokról, internetre vetettem a buli hihetetlen fejlődéstörténetét, miközben egy elenyésző számú, ám ilyentájt, a fesztivál rendezésének környékén néha hangos kisebbség azon fortyog, miért nem beszél senki az úgynevezett hátulütőkról. Na, akkor gyerünk.
Itt van például rögtön a zaj, ami ugyebár tényleg van, tekintve, hogy ez elsősorban nem némafilm, hanem zenei fesztivál. Minden együttérzésem az idősotthon lakóié és a klinika betegeié, azonban meg kell jegyezni, hogy a szervezők már-már brutális szigorral igyekeznek betartani a vonatkozó előírásokat, mind a zaj mértékét, mind keletkezésének időpontját illetően. Olyannyira, hogy rockerként néha szinte zavart egy-egy koncert hangereje: jobban esett volna hangosabban, de nyilvánvaló, hogy a közösség érdekei előbbre valók.
Aztán a higiénia, a budik. Való igaz, a mobilvécékbe mondjuk sötétedés után bemenni elképesztő merészségre vall, de aki volt már bármilyen másik fesztiválon az országban, azt tudja, hogy messze a Campuson a legjobb a helyzet, többek között a stadion (a Hall, stb.) adta infrastruktúrának hála. Nem kerülheti el az ember szemét a szemét, a Nagyerdő védelme: ahhoz képest, amit ilyen tekintetben művel a 100 ezres tömeg, igen elismerendő, ahogy mondjuk 2 nappal a fesztivál után kinéz a környék. Konkrétan rá lehet ismerni. A szemetet rendesen eltakarítják, a szervezők pedig a kötelezően használandó újrahasznosítottból készült pohárral ténylegesen is tesznek azért, hogy a műanyag ne zabálja fel az erdőt.
A tömeg. A terület nem hortobágynyi, a Campus népszerűsége elvitathatatlan, éppen ezért valóban tumultuózus jelenetek zajlanak a bulin, leülni, beszélgetni sokszor szinte lehetetlen, ételhez, sörhöz jutni félórás-órás vállalás, ha ugyan nem több. De: ezt szeretik az emberek. Igen, tényleg, nem hülyültem meg. A debreceni focimeccseken többnyire azért nincsenek sokan, mert nincsenek sokan. Ha sokan lennének, sokkal többen kimennének a stadionba. Miután a Campus fesztiválon sokan vannak, sokan is (még többen) kilátogatnak, ez a népszerűség, a brandvonzás és a menőség alapvetése, működési elve, jellege. És ez jól is van így, lásd a piac törvényei és társai.
Az árak. Erről nem kell sokat vitatkozni, ahhoz képest, hogy mennyi fellépőt láthat-hallhat a fesztiválozó, sem a bérlet, sem a napijegy ára nem mondható borsosnak. Korábban felmerült, hogy míg a kis pénzű diákok kuporgatnak a Campusra, addig az elit ingyen bulizik a VIP-ben, ám idéntől már ezt sem érdemes felvetni: a VIP-fogadásra minimum 10 ezer forintnyi támogatói pénzzel lehet bejutni, a teljes összeget pedig jótékony célra, az idősotthonra fordítják. Ezek után ebben a tekintetben nincs miről beszélni.
És végül: a felhozatal. Évek óta vissztérő vád, hogy a Campus fesztiválon minden évben ugyanazok lépnek fel, meg hogy nincsenek igazi sztárok. Minden nézőpont, érdek, és ízlés kérdése, azonban annyit érdemes megjegyezni, hogy a közelmúlt bulijaira ez már biztosan nem igaz. Megjelentek olyan alternatív fellépők, akik korábban szóba sem jöttek, nem minden évben ugyanazok a hazai nagyvadak zajolnak, ráadásként pedig egyre inkább sikerül a nemzetközi sztárvilágból is hozni színpadmestert: a Limp Bizkit például már igazi fenevadnak számít.
Szóval így állunk a hátulütőkkel. Vitatkozni lehet és kell is persze, de hogy a Campust lehet szeretni, az biztos. És a legtöbben szeretik is.
Tóth Csaba Zsolt
Hozzászólások