A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelminek harmadik körében Szoboszlai Dominikék 6–2-es vereséget szenvedtek kedden a címvédő Bayern Münchentől. A Real Madrid nehezen, de legyőzte az Intert, három pontot szerzett a Liverpool és a Manchester City is.
A magyar válogatott középpályás végigjátszotta a bajorok elleni összecsapást, melyen a hazaiak sokáig jól tartották magukat, de a vendégek az utolsó bő tíz percben négy gólt szereztek. A Bayern sorozatban 14. alkalommal nyert a BL-ben és magabiztosan vezeti a csoportot. A Salzburg eddig egy pontot szerzett, ezzel a negyedik helyen áll.
A B csoportban a Real Madrid izgalmas mérkőzésen győzte le 3–2-re a Romelu Lukaku nélkül kiálló Intert, ezzel először nyert a mostani BL szezonban. A csoportkör felénél így az olaszok még nyeretlenek és két ponttal az utolsó helyen állnak. A védő Sergio Ramos 100. gólját szerezte a Real Madrid mezében, fejjel az ötvenötödiket.

A C csoportban a továbbjutásra leginkább hivatott két csapat – Manchester City és Porto – egyaránt 3–0-s győzelemmel tartotta otthon mindhárom pontot a görög Olimpiakosszal, illetve a francia Marseille-jel szemben.
A D csoportban a koronavírus-járvány miatt erősen tartalékos Ajax már az 1. percben vezetett a dán Midtjylland otthonában és végül 2–1-es győzelmet aratott. A másik összecsapáson a tavalyi győztes Liverpool nagy verést mért Bergamóban az Atalantára: az angolok a mesterhármast elérő portugál Diogo Jota vezetésével öt gólt lőttek az olasz együttesnek. A liverpooli Jürgen Klopp öt vereség után először nyert Olaszországban BL-meccsen vezetőedzőként.
BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT
Lokomotiv Moszkva–Atlético Madrid 1–1
Salzburg–Bayern München 2–6
B-CSOPORT
Sahtar Doneck–Borussia Mönchengladbach 0–6
Real Madrid–Internazionale 3–2
C-CSOPORT
Manchester City–Olympiakosz 3–0
Porto–Marseille 3–0
D-CSOPORT
Atalanta–Liverpool 0–5
Midtjylland–Ajax 1–2
Borítókép: AFP/ Barbara Gindl










Hozzászólások