A megalapozott gyanú szerint a 38 éves férfi hidegvérrel megölte idős ismerősét. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait megküldték a főügyészségnek.
Mint arról már korábban is beszámoltunk, holtan találtak egy hetvenéves nőt fülöpi otthonában 2021. december 31-én.
A helyszínelés során kiderült, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta, illetve az is, hogy valaki szándékosan próbált tüzet gyújtani az ingatlanban.
A hajdú-bihari bűnügyesek munkája 48 órán belül meghozta az eredményt. Látókörükbe került egy helyi lakos, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekménnyel. A 38 éves férfit előállították a rendőr-főkapitányságra, ahol kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság elrendelt.
A gyanúsított ismerte az idős asszonyt. Meglátogatta, egy taglózóval leütötte, elvette az ékszereit, majd azért, hogy eltüntesse a nyomokat, tüzet gyújtott a házban.
A vád
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, valamint a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy ellen elkövetett emberölés miatt folytatott nyomozást vele szemben.
A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait megküldték a főügyészségnek.
Forrás: Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság










Hozzászólások