Hogyan lesz egy ízületi betegséggel élő, és mozogni alig tudó nőből maratonokat teljesítő futó? Hogyan segít kislánya mosolya, hogy megmaradjon a lendület az utolsó kilométerekre is? Hogy került 2023 a pallagi erdőről készült térképre, és miért lenne hatalmas segítség egy futópad a debreceni gyermek hematológia osztályára? Interjú.
Érintett. Ez a szó tavaly óta súlyos jelentést hordoz a hajdúböszörményi Molnár család számára. A hatéves Anna daganatos beteg, élete legkeményebb küzdelmét vívja, ám afelől senkinek sincs szemernyi kétsége sem a környezetében, hogy kiütéses győzelmet fog aratni. Abban, hogy Anna jól van, mind testileg, mind pedig lelkileg nem csupán az orvosoknak és ápolónőknek, de a mellette lévő édesanyjának is hatalmas része van.
Molnár-Kacsó Hajnalka stabil és erős hátország a gyermeke számára. Minden napját vele tölti otthon, vagy a kórházban a kezelések alatt, azonban a futást – mely nem csupán hobbi, hanem az életmódja szerves része- ilyenkor is igyekszik beépíteni a napirendjébe.
Mindig is életem része volt a sport, volt hogy aktívabban, volt hogy kevésbé. Aztán 2013-ban jött egy törés az életemben: trombózist és tüdőembóliát kaptam. Több hónap volt a felépülésem, teljesen legyengült a testem. Átértékeltem az életemet, rájöttem, hogy nagyon vigyázni kell rá, mert csak egy van belőle. Nagyobb figyelmet fordítottam a táplálkozásra, aktívabban kezdtem sportolni,és megpróbálkoztam a futással is.
Mint mondja, döcögősen indult az eleje, hiszen annak is örült, ha 1-2 kilométert sikerült lefutnia. A táv egy idő után egyre csak nőtt, 2016-ban azonban ismét szögre kellett akasztania a futócipőt, hiszen megszületett a kislánya, Anna.
A lányom születése után egy évvel, 31 éves koromban kezdődött a pokol: hullámvölgyszerűen olyan ízületi fajdalmaim lettek, hogy a napi mozgás is problémát okozott. Már az is, hogy megfogjam Annát, rettenetes fájdalommal járt. Orvostól orvosig jártam, de nem tudtak mondani semmit, csak kaptam a gyógyszereket. Amikor a fájdalom egyre durvább lett, az orvosok biológiai terápiát akartak alkalmazni nálam. Ezen a ponton mondtam azt, hogy ennyi volt, és nem veszek be többé semmit. Olvastam, kutattam, tanultam: így találtam rá a teljes értékű növényi táplálkozásra. Körülbelül három hónap alatt az összes panaszom elmúlt. Elkezdtem ismét futni. Új életet kaptam: maratont futottam aszfalton, a leghosszabb táv pedig amit megtettem az 55 km volt a Zemplénben. Bírom. Nem vagyok fáradt. Kipihentebben ébredek reggel. Újra visszakaptam a testem. Próbálom tartani a heti 45-50 km, a férjemmel a Kéktúrát is csináljuk, ha időnk engedi, remélem Anna is hamarosan csatlakozni tud hozzánk. Próbálok mindent magam elkészíteni, nem szedek táplálékkiegészítőket, fehérje porokat, nincs hiánybetegségem, egészséges vagyok.
A futás az élete része lett, olyannyira, hogy tavaly és idén is egy speciális futókör teljesítésével nyitotta az újesztendőt.
Az útvonala aktuális évszámunkat ábrázolta, az év első napján pedig végig szelte a Nagyerdő pallagi szeletét. Ezzel – ahogy mondja- hagyományt is teremtett, hiszen elsőként 2022-ben teljesítette évszámos futókihívását.
Itt azonban nem áll meg: szeretne lefutni idén 2023 kilométert.
Sajnos tavaly nem sikerült a tervem, hogy meglegyen a 2022 kilométer. Lassan 2 hónapja szinte a kórházban töltjük napjainkat, nehéz megoldani a rendszeres futást, így 1796 teljesített kilométerrel sikerült zárni az óévet. Az idei terv, hogy meglegyen a 2023 kilométer.
Motivációja van bőven, hiszen minden megtett lépést a kislányáért tesz.
Minden alkalommal az osztályon fekvő gyerekekért futok. Minden futásom közben ezek a gyerekek járnak a fejemben. Annára gondolok, hogy mennyi mindenen ment már keresztül és még mennyit mindent kell kibírnia, így ha hosszabbat futok, és már kezdek fáradni, belőle merítek erőt és nincs megállás. A futás az ami kikapcsol, feltölt és erőt ad nekem. Megyek ha meleg van, ha hideg, ha esik ha fúj. Kell. Kell a testemnek a lelkemnek.
A családjuk élete egy éve fordult ki a négy sarkából, akkor derült fény Anna betegségére.
Tavaly év elején, januárban kórházba kerültünk, akkor életmentő beavatkozáson esett át a kislányom, a bal oldali mellkasa teljesen megtelt folyadékkal. Egy CT alkalmával sajnos daganatot találtak a csecsemőmirigyénél. Márciusban megműtötték, kivették a csecsemőmirigyét. Akkor a kezelőorvosok úgy döntöttek, hogy nem kap kemoterápiás kezelést. Rendszeresen jártunk kontrollra, azonban szeptemberben fájlalni kezdte az oldalát. Egy hasi ultrahang alkalmával a hasában találtak két tumort, majd a pet ct többet is kimutatott. Októberben kaptuk meg a diagnózist: Lymphoblastos lymphoma-ja van.
Hogyan segíthet?
A Debreceni Egyetemen működik az ország nyolc gyermekonkológiai és hematológiai központjának egyike. A cívisvárosi a második legforgalmasabb központ és az egyetlen úgynevezett hármas progresszivitási szintű központ a régióban. A kis betegek ellátását a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány támogatja közvetlenül, melyet szülői kezdeményezésre indítottak útjára 1990-ben. A szervezet honlapja szerint fő céljuk, hogy a Gyermekgyógyászati Intézettel szorosan egyeztetett módon, optimálisan támogassák a Debreceni Egyetemen folyó leukémiás, daganatos és egyéb súlyos vérképzőszervi betegségben szenvedő gyerekek kezelését.
Az alapítvány munkáját több formában is lehet támogatni. Az adó 1% felajánlása mellett, az Adhat vonalon és utalással történő adományozáson felül több gyűjtőakciót is hirdetnek. Az ünnepek közeledtével csokigyűjtő akció keretein belül igyekeznek megédesíteni a kicsik kórházban töltött napjait, valamint a Fuss,fotózz, mosolyogj kampányuk keretében jótékony célokból lehet róni a kilométereket. További részletek IDE kattintva érhetőek el.
A kezelés miatt van, hogy hetekig bent kell feküdniük az osztályon, bent töltötték a karácsonyt, a szilvesztert, a születésnapokat.
A céljai között szerepel az is, hogy sikerüljön egy futópadot, vagy szobabiciklit beszerezni a gyerekekkel bent lévő szülőknek, hogy mozoghassanak anélkül, hogy másra kellene bízniuk gyermeküket.
Mivel fekvőosztályról beszélünk sajnos semmi mozgási lehetőség nincs itt bent, széktől székig közlekedünk, az állandó ülés megviseli az embert. Ha ez megvalósulna egyszer, akkor tudnánk úgy mozogni, hogy közben együtt vagyunk a gyerekkel idebent. Óriási könnyebbség lenne mindenkinek, anyának és gyereknek egyaránt.
Hogy sikerül-e beszerezni az osztályra egy fitneszgépet, az még a jövő zenéje. Azt viszont biztosra veszem, hogy Hajni teljesíteni fogja az idei évre kitűzött célját, és lefut 2023 kilométert. Szívemből kívánom neki, hogy ez már ne a kórház falain belül, és még csak ne is a környékén, hanem a kezelés emlékétől távol valósuljon meg,
a kislányával kéz a kézben.
Gyors gyógyulást Anna! Köszönöm az interjút!
Hozzászólások