Az ünnepek tájékán a hazai mozikba került, Dean Craig rendezte Gátlástalan örökösök című angol vígjáték a beharangozója alapján kellemes év végi-év eleji kikapcsolódást ígért. Egy család örökösödési kálváriájába bepillantást nyújtó sztori – gondoltam – a híres angol humorral fűszerezve olyan nagy mellélövés nem lehet. Hát, sajnos, tévedtem.
A film eleje még ígéretes volt: megismerünk két testvért, Macey-t (Toni Collette) és Savannah-t (Anna Faris), akik egy szép napon értesülnek róla: bár gyűlölt, de dúsgazdag nagynénjük halálos beteg, s mivel nincs gyermeke, oldalágon akár rájuk is szállhatna az örökség. Elhatározzák hát, hogy elutaznak a nagynénihez, Hildához (Kathleen Turner), hogy utolsó napjaiban – bepótolva az elmúlt évek rokonlátogatási mulasztásait – mellette legyenek, gondozzák, s így elérjék, hogy a néni rájuk írassa tetemes vagyonát.
Igen ám, csakhogy mire Hilda villájába érnek, oda már – hasonló karvaly szándékokkal – befészkelte magát még két unokatestvér, Richard (David Duchovny) és Beatrice (Rosemarie DeWitt). Ez utóbbi a férjével, James-szel (Ron Livingston), aki nem mellesleg séf, és Beatrice úgy akar a néni kegyeibe férkőzni, hogy Jason minden nap Hilda kedvenceit főzi-süti meg.
Nos, ha a kedvenc ételekkel való „manipulálásnál” megmaradna a sztori, már az is sántítana, de még elmenne. Ennél azonban sajnos jóval továbbmegy.
Macey és Savannah ugyanis, amikor ráébred, hogy „vetélytársai” akadtak, minden követ megmozgat, hogy fel tudja velük venni a versenyt. És ettől kezdve csúszik végképp rossz irányba, ízléstelen irányba a film: a néni pénzének megszerzése érdekében jóval túlmutatva a címben szereplő gátlástalanságon is.
Nemcsak azért, mert a rendezőnek, aki egyben a film forgatókönyvírója is, eszébe se jut, hogy olyan rokonok vegyék körül Hildát, akik szeretik őt, – a szeretetnek itt még a csíráját sem találjuk – hanem azért is, mert az unokatestvérek pénzszerzési eszközeit nemcsak a fent említett karvaly viselkedésmód jellemzi, egymás kijátszása, mely nem átallja a másik felet, a másik „cusint” egyenesen megalázni, hanem szó szerint perverz ötletek és sajnos ezek megvalósításának tömkelege is.
Elsősorban az ízléstelen szexualitás. Például a néni rég elfeledett szexuális életének perverz „felélesztési” kísérlete, vagy az, ahogy a vagyon egybentartása érdekében Richard „ráizgul” – elnézést a szóért – az egyenes ági unokatestvérére, Macey-re, ami, ugye, egyenlő a vérfertőzéssel, de a bepróbálkozó Richardot ez csöppet sem zavarja.
Mindezt ripacs, túlmozgásos, végigacsarkodott színészi játékkal megspékelve.
Nos, ilyesfajta „akciókkal” telitüzdelt filmen nemhogy nevetni nem tudunk, hanem inkább sírhatnékunk támad. Nemcsak a legendás angol humort szentségteleníti meg Dean Craig alkotása, hanem az egyetemes emberi értékekkel is durván szembemegy. Hisz, mint említettem, itt már szó sincs szeretetről, empátiáról, megértésről. Itt mindent a pénzéhség határoz meg, ami azért félelmetes, mert, miközben a világunk sajnos már csakis errefelé tendál, a művészettől még elvárnánk, hogy épp az ezzel ellentétes erkölcsi értékeket közvetítse felénk. Igen ám, csakhogy ennek a filmnek az esetében a művészet szót inkább nem használnám. Ez inkább annak a megcsúfolása. Ezért mélységesen sajnálom, egyben csodálkozom, hogy ilyen alkotás egyáltalán megszülethetett.
Gyürky Katalin
Hozzászólások