A Microsoft alapítója vendégként szerepelt egy népszerű youtuber műsorában, ahol beszélt arról, hogy a koronavírussal sikerül az emberiségnek megküzdenie, de ettől sokkal fajsúlyosabb gondok várnak ránk, mint a bioterrorizmus és a klímaváltozás.
Bill Gates a világ egyik leggazdagabb embere, aki sokat tesz a humanitárius problémák megoldásáért, és a világjárvány megjelenéséről már 2015-ben beszélt, illetve arról, hogy a vezető hatalmak sincsenek erre felkészülve.
A következő „jóslata”, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben a tudománnyal visszaélhetnek nagyobb hatalmak, és olyan kórokozókat szabadíthatnak az emberiségre, melyekkel irányító pozícióba kerülhetnek.
A másik égető problémáról, a klímaváltozásról bővebben beszélt: véleménye szerint minden ország kormányának be kell avatkoznia a károsanyag-kibocsátás megfékezésébe.
Az emberiség nem érzi mindennek a súlyát. Annak, hogy 51 milliárd tonna üvegházhatású gáz kibocsátása történik évente, melyet gyakorlatilag nullára kellene csökkenteni.
Megoldásként javasolta, hogy a kormányok nyissanak a technológia újítások iránt, és minél több fa ültetését kellene végrehajtani.
A magánszektorokban jelentős az acél, cement, és a fosszilis anyagok használata, őket a zöld termékek használatára kellene ösztönözni.










Hozzászólások