Amikor esetleg 3 évente becsengetek a zárkózottan élő, de jóindulatú szomszédhoz, akkor sem feltétlen a köszönés az első, hanem a kérdés: „mit akar?”
Amikor újságíróként kopogtatok be valahová, ritka, hogy ne vágják rám szó nélkül az ajtót. (Ebben mondjuk van valami…)
Amikor egy hirdetés kapcsán felhívok valakit, leggyakrabban leráz, bepánikol, hogy nem tud számlát adni. Amíg nem mondom el a családfámat, addig gyorsan le akar rázni.
Ha örömhírrel hívsz fel valakit, akkor pláne gyanakvó.
Ha felhív a biztosító szép napot kívánni, szinte rögtön kinyomjuk.
Ha beugrasz a boltba egy üveg sörért, a kasszánál letolnak, hogy miért nem használtál kosarat, te tolvaj!
Ha egy néninek segítesz átgurítani a zebrán a „banya tankot”, rögtön a tárcájához nyúl.
Amikor egy politikus bejelent valami utópiát, vagy elkapcsolok, vagy szívok egyet a fogaimon át.
Amikor a fiam valami ijesztő dolog miatt a hátam mögé bújik, s megkapaszkodik a ruhámban, akkor úgy érzem, ez így rendben van.
Amikor elalvás előtt átkarolom a feleségem, és ő mond valami titkosat, akkor is érzem ezt a dolgot.
Utóbbiakat mi hárman alakítottuk így, mi ezt úgy hívjuk, BIZALOM.
Előbbieket sokkal többen formáltuk ilyenre, mégsem tudom, minek nevezzem el.
SKB
Hozzászólások