Borsos lesz idén a libalakoma

Fotó: Tranzit Cégcsoport

Összeadódnak a madárinfluenza, a takarmányárak és az energiaválság negatív hatásai.

Bár a Márton-nap és a Karácsony igazi „piros betűs ünnep” a libatenyésztők naptárában, idén keserédes a várakozás a szektorban. A debreceni Tranzit Cégcsoport évente csaknem 2 millió libát nevel és dolgoz fel a telepein és vágóhídjain, ez a szám idén azonban csupán 1,1 millió. A cég vezérigazgatójának, Szabó Ákosnak a közlése szerint,

az ideit talán a 2008-as Márton-naphoz lehet hasonlítani, amikor komoly recessziós félelmekkel várták az emberek az ünnepeket, ez pedig az ünnepi fogyasztásra is rányomta a bélyegét. Tavaly ilyenkor arról beszéltünk, hogy három komoly problémával kell megküzdenie az ágazatnak: a már akkor is emelkedő takarmányárakkal, a pandémiával és a madárinfluenzával. Noha folyamatosan védekeztünk ellenük, ma is mindegyik velünk él, mi több, súlyosbodott a helyzet az energiaválsággal. Utóbbi 6-8-10-szeres áremelkedéseket produkál, ami kigazdálkodhatatlan. És akkor még nem említettük az évszázad aszályát, ami brutális takarmányárakat hagyott ránk örökül. Az is nyilvánvaló, hogy nem lehet minden plusz költséget a fogyasztókra áthárítani, hiszen a költségkrízis miatt a csirke ára már így is 40-45 százalékkal drágult, a kacsáé megduplázódott és a liba ára is majdnem megkétszereződött. Egyfelől tehát ott vannak a brutális előállítási költségek, míg másfelől ott munkál az emberekben az egzisztenciális félelem. Ezek a hatások a liba esetében most fognak találkozni Márton-napkor és Karácsonykor. Egyelőre senki nem tudja (legfeljebb gyanítja), hogy ennek milyen hatása lesz a fogyasztásra. Legvalószínűbb egy drasztikus mértékű csökkenés. 2008-ban a libafogyasztás 40 százalékot zuhant vissza.

mondta.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a következő időszak sorsfordító lesz az ágazat szempontjából.

Nagy kérdés az energiaárak, a takarmányárak és az infláció alakulása. És ha mindez nem lenne elég, a Márton-nappal megérkezett a madárinfluenza is. Egy-egy állomány kiirtása azt jelenti, hogy azt az eredményt, amit addig egy év alatt kellett megtermelni, most fél év alatt kellene behozni ahhoz, hogy egy család meg tudjon élni belőle. Sok kistermelő inkább felhagy a libázással. Ez aggasztó!

Szárnyas tenyésztés számokban:

35 fokon fogadják a naposcsibét
1 millió köbméter gáz havonta
2 millió euró a havi gázszámla
24 millió euró az éves gázdíj
55 giga az éves áramfogyasztás
10 millió euró az éves áramszámla
10 milliárd forint az éves bérköltség

A vállalat vezetője bízik abban, hogy elérték a gödör alját, és innentől már csak javulás mutatkozik a piacon. Kiemelte, hogy folytatják megkezdett beruházásaikat és a dolgozói állományuk (amely csaknem 1800 fő) esetében sem terveznek létszámcsökkentést. A liba főbb piacai Németország és Ausztria, de exportálnak a

szlovákokhoz, a csehekhez, a dánokhoz, az angolokhoz, sőt még Kanadába is.

Exit mobile version