10 új Mercedes-Benz Conecto G csuklós autóbusszal bővült a Volánbusz állománya az Inter Traction Electrics-nek köszönhetően. Az ITK Holding Zrt. leányvállalata nyílt közbeszerzési pályázaton nyerte el azt a tendert, aminek keretében 90 járművet kell legyártania a Volán részére 10 hónap alatt Debrecenben. A szerződést idén márciusban írták alá a felek, a vállalt géplétszámból ezzel a 10 busszal együtt, már 49-et készítettek el az előzetes ütemezéseknek megfelelően.
A most bemutatott járműveket Debrecenből Székesfehérvárra szállítják, a tervek szerint ott kapcsolódnak be a közösségi közlekedésbe.
„A járműipar magyarországi képviselői közül elsőként indítottuk újra a termelést és vezettük be az ehhez szükséges egészségügyi óvintézkedéseket még tavasszal. Ennek köszönhetően jelentős mértékben hozzájárultunk a debreceni régió gazdasági erejének megőrzéséhez és a munkahelyek megtartásához.”
– mondta el Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója a sajtónyilvános átadón ma délelőtt Debrecenben.
Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere az eseményen hangsúlyozta: a cívisváros jelentős lépéseket tesz annak érdekében, hogy a hagyományos gazdasági tevékenységet serkentse, egyúttal megteremtse a feltételeit annak, hogy új iparágak is megkezdhessék működésüket a térségben. Ennek keretében indulhatott meg az autóbuszgyártás az ITK Holdinggal együttműködve, amellyel immáron tíz évre nyúlik vissza a város partnersége.
Az új generációs csuklós autóbuszok háromtengelyes, alacsony padlós kivitelűek, az akadálymentes kialakításnak köszönhetően kerekesszékkel és babakocsival is igénybe vehetők. Klímaberendezéssel felszerelt utasterük 37 ülő– és 84 állóhelyet kínál, fedélzetükön utastájékoztató kijelzők, fedélzeti kamerák és utasszámláló berendezés is található. A modern járműveket környezetkímélő, EURO 6 besorolású dízelmotor hajtja. A tervek szerint a vállalt 90 buszból 30 a főváros egyes agglomerációs, csuklós autóbuszokat igénylő vonalain, 60 pedig az ország vidéki nagyvárosainak helyi közlekedésében szolgálhat majd.










Hozzászólások