Már egy éve annak, hogy 74 éves korában elhunyt Vágó István. A kvízmester szerettei nem akartak neki nyilvános sírhelyet, ezért saját otthonának kertjében temették el.
Amint azt a Blikk megírta, a népszerű kvízmester a felesége, Judit társaságában volt a budai otthonukban, amikor hirtelen összeesett, az életét pedig már a kiérkező mentők sem tudták megmenteni. Ezek után érthető lett volna, ha a család úgy dönt, egy teljesen új helyen, a szörnyű emlékektől távol próbál továbblépni a tragédián. Ám Vágóék máshogy döntöttek: a portál információi szerint a több évtizedig a házaspár otthonául szolgáló ház kertje lett a műsorvezető végső nyughelye, éppen ezért a család sosem válik meg az ingatlantól.
István nagyon szerette ezt a házat, minden egyes zegéhez-zugához kapcsolódtak emlékei, szinte az egész életüket ott élték le Judittal. Amikor elment, a család úgy döntött, semmiképpen sem lesz olyan nyughelye, ahova bárki csak úgy odamehet, ezért döntötték el, hogy a saját kertjükben búcsúznak el tőle végleg. Sírhelye nincs, mivel István egyébként sem hitt a túlvilági létben, mindenki tudta, mennyire elutasított mindenféle spiritualitást, így alapvetően az ő kívánságát teljesítették azzal, hogy nem gondolták túl a temetést. A kertben van a nyughelye
– árulta el egy ismerős.
Forrás: Blikk










Hozzászólások