"Nagyon örülök a díjnak, nagy megtiszteltetés a kitüntetés, amelyet egy életmű elismerésének tekintek" – mondta az MTI-nek Kertész András nyelvész, akit szerdán Széchenyi-díjjal tüntettek ki a Parlamentben.
A 61 éves nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Német Nyelvészeti Tanszékének egyetemi tanára, az Academia Europaea tagja a modern nyelvészeti, illetve tudományfilozófiai gondolkodás európai és hazai kialakításához való tevékeny hozzájárulása, a nyelvtudomány tudományelméleti megalapozásában elért eredményei, valamint jelentős oktatói, oktatásszervezői, folyóirat-szerkesztői és tudományszervezői tevékenysége elismeréseként kapta meg a díjat.
"Az egyetem és a tudomány közelségében nőttem fel" – utalt a professzor egyrészt arra, hogy gyerekként az akkori debreceni tudományegyetem központi épületétől mindössze száz méterre laktak, másrészt arra, hogy édesapja a matematika professzora, anyai nagyapja egyháztörténész professzor, nagybátyja pedig ókortörténész volt.
"A tudomány művelése meghatározó volt a család életében" – tette hozzá, megjegyezve: kézenfekvő volt, hogy ha eljön az ideje, ő is tudománnyal kezdjen foglalkozni.
Amikor néhány évre az akkori NDK-ba költöztek, ahol édesapja vendégprofesszor volt, az idegennyelvi környezet előbb a nyelvek iránti, a különféle könyvélmények – keleti nyelveket bemutató grammatikák, szótárak, nyelvkönyvek – pedig a nyelvészet iránti érdeklődését keltették fel.
Hazatérve a debreceni egyetemen német és angol nyelvet, valamint irodalmat tanult, s akkor fedezte fel magában az elméleti érdeklődést: egyetemi tanárai hatására úgy döntött, ha sikerül tudományos pályára lépnie, a nyelvészet elméleti ágát fogja művelni.
Tudományos munkája során megfogalmazott alapvető állítása: "ahhoz, hogy a nyelv szerkezetét, működését jobban megismerjük, jobban meg kell ismernünk a nyelvészeti elméletalkotásnak a mechanizmusát, vagyis a nyelvtudományra való tudományelméleti reflexió hozzájárulhat a nyelvtudomány művelésének a hatékonyságához".
"Ebből az alapelvből kiindulva kíséreltem meg az elmúlt évtizedekben olyan metaelméleti rendszereket kidolgozni, amelyek egyrészt feltárják a nyelvészeti elméletalkotás eddig még feltáratlan sajátosságait, másrészt amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a nyelvészeti megismerő tevékenység sikeresebb, eredményesebb, hatékonyabb legyen" – avatott be szakterülete részleteibe Kertész András megjegyezve, hogy amikor megpróbál "leásni" a nyelvészeti elméletalkotás mélyére, akkor valójában nagyon következetesen követi azt a mintegy kétszáz éves törekvést, amelynek a célja a nyelvészeti kutatómunka minőségének a javítása.
Hozzátette, hogy az elmúlt 15-20 évben az elméleti nyelvészetben érdekes szemléletváltásra került sor: miközben működőképes elméletek születtek, rájöttek, hogy "háttérbe szorult az adatok sokféleségének a figyelembevétele".
Ez a kérdés foglalkoztatta az elmúlt tíz évben Kertész András professzort és munkatársait is: kidolgoztak egy olyan P-modellnek elnevezett metaelméleti rendszert, tudománymódszertant, ami egészen újszerű módon kezeli a nyelvészeti adatfeldolgozás problémáit.
"A P-modell alaptétele, hogy a modern nyelvészeti elméletalkotás plauzibilis következtetések sorából álló dinamikus, ciklikus, az ismeretek folyamatos, visszamenőleges újraértékelésére épülő plauzibilis érvelési folyamat" – magyarázta a nyelvész. Kertész András szerint ez a megközelítés újdonságot jelent: "alaptételét, mechanizmusát, alapfogalmait tekintve újdonságértékű, és a szakma ennek megfelelően fogadja".
Oktatómunkáját tekintve az akadémikus legfontosabb céljának azt tartja, hogy hallgatóit megkísérelje "a kristálytiszta, reflektált, problémaorientált gondolkodásra nevelni".
Közeli tervei között három könyv megírása szerepel. Az egyik egy olyan tudománytörténeti munka lesz, amely a modern nyelvészet zászlóshajójának tekintett generatív nyelvészet tudománytörténetének a P-modell tükrében való teljes újraértékelését jelenti – mondta el az MTI-nek a debreceni professzor.
Hozzászólások