Aki a francia fővárosban jár, az május 28-tól a párizsi Louvre Múzeum Európa című kiállításán Ritók Lajos olajfestményével is találkozhat. A debreceni művészt immár második alkalommal hívják vissza a világhírű múzeumba, hogy állítson ki, egy évvel ezelőtt 3 olajfestménye és 10 női akt grafikája is a művészetek fővárosában landolt. Tudomásunk szerint még egyetlen kortárs magyar festőnek sem sikerült a világ egyik legismertebb múzeumában kiállítania művét.
Ez alkalommal a festőművész egy gúzsba kötött bocit festett meg, ami Európa jelenlegi helyzetét ábrázolja. A napokban elkészült olajfestmény (ami egyébként két hét alatt készült el) először az Alföld Televízió Púder című műsorában debütált, ahol Pikó Sándor képzőművésszel elemzik ki Megyeri Csilláék a remekművet. A műsorban további két szénrajzot is láthatnak majd a kedves nézők. Azt tudni kell Ritók Lajos munkásságáról, hogy szénrajzai és olajfestményei szinte kivétel nélkül idős emberek portréi, az ábrázolás középpontjában pedig az emberi sors áll. A művész szerint ők már nem pózolnak, az arcuk egy élettérkép. Ráncaikban, tekintetükben, gesztusaikban minden őszintén megvan írva.
/Púder: április 27. szerda 18:00 és 20:00 óra ismétlés/
Mindemellett fontos megemlítenünk, hogy Ritók Lajosnak közel 200 kiállítása volt itthon és külföldön, majd minden kontinensen állított már ki: Amerika, Afrika, Ázsia, Európa. Néhány ország, ahol láthatták az alkotásait: Dél-Korea, Hollandia, Németország, Amerika, Svájc, Anglia, Finnország és még közel sem értünk a lista végére…
A debreceni grafikus, festő -és szobrászművészre a világ egyik legismertebb festője, a 17. századi holland művész, Rembrandt volt mindig is nagy hatással.
Művészeti hitvallása: “Célom úgy rajzolni, mint a lélegzetvétel, természetesen, hogy minél mélyebben elmerüljek, azokban a dolgokban, amik bennem tombolnak. Keresni szüntelenül, fáradhatatlanul a pillanatot, amikor a vonal is megfárad és hozzám társul. Megszelídíteni a vonalat, és úgy sétálni vele, ahogyan a természet engedi, néha engedetlenül, néha fáradtan, de ritkán engedelmesen, ahogyan a csodák történnek. Megpróbálni beszélni a saját eszközeimmel, őszintén az ember sorsáról és körülöttük lévő dolgokról is, mindezeket elfogadni és megbékélni velük. Felfedezni, érezni és átadni azt az energiát, ami nagyon mélyen valahol csak nekünk szól…”
Hozzászólások