Amíg Debrecen három ellenzéki polgármesterjelöltje részéről nincs konszenzus a vitáról, addig a Fidesz önkormányzati frakciója nem kíván foglalkozni ezzel a kérdéssel – közölte a képviselőcsoport kedden az MTI-vel.
Közleményükben arra reagáltak, hogy nyilvános vitára hívta ki Papp Lászlót (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármesterét és kormánypárti polgármesterjelöltjét keddi sajtótájékoztatóján Varga Zoltán, a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás pártszövetség polgármesterjelöltje.
A Fidesz debreceni frakciója azt írta: 2014-ben Papp László polgármester egy világos stratégiát és egy vonzó jövőképet mutatott be a debrecenieknek.
"Az elmúlt öt év kemény munkával telt, az Új Főnix Terv mára az ország legsikeresebb város- és gazdaságfejlesztési programja lett, amelyet a mai napon a BMW-vel kötött szerződés koronázott meg" – fogalmaztak, hozzátéve: "az ellenzék ez idáig semmilyen jövőbe mutató, megvalósítható stratégiával sem állt elő, csupán választási ígéretek hangzanak el".
"Egyelőre azt sem látjuk, hogy pontosan miről is kellene vitatkoznunk" – zárul a debreceni Fidesz-frakció közleménye.
Korábban nyilvános vitára hívta ki Papp Lászlót (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármesterét keddi sajtótájékoztatóján a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás pártszövetség polgármesterjelöltje.
Varga Zoltán hangsúlyozta: eljött az ideje annak, hogy a város közös dolgairól "úriemberek módjára", nem előre egyeztetett kérdések alapján folytassanak vitát.
"Nézzük meg, ki mit akar letenni a város asztalára, miközben arra is kíváncsi vagyok, hogy eddig ki mit vett el erről az asztalról" – fogalmazott.
A polgármesterjelölt felszólította Papp Lászlót, hogy valljon színt, álljon ki, és vitázzon, "ne legyen olyan gyáva, mint a főnökei".
Varga Zoltán szerint a nyilvános vitát egy olyan civil szervezetnek kell megszerveznie, moderálnia, amelyik valamennyi politikai szervezettől képes egyenlő távolságot tartani. A vita megszervezésére a debreceni Kossuth Kört kéri fel, és bármilyen helyszínt elfogad, ahova a debreceni polgárok "különösebb ellenőrzés" nélkül bejuthatnak – mondta.
Újságírói kérdésre válaszolva hozzáfűzte, a Papp László részvétele nélküli vitát értelmetlennek tartja, elfogadja ugyanakkor, ha a Kossuth Kör a vitába más jelölteket is szeretne bevonni.
(MTI)










Hozzászólások