A döntés nem jogerős.
Hat év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki a nyílt utcán szúrta hasba egyik ismerősét Debrecenben. Korábban már portálunk is beszámolt az esetről. A bíróság közleménye szerint,
a vádlott és a sértett is hajlék nélkül éltek Debrecenben. A bűncselekmény elkövetésének napján, 2021. augusztus 4-én napközben mindketten nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztottak, így az esti órákra erősen ittas állapotba kerültek. Késő este több másik személy társaságában ültek két, egymás mellett lévő padon Debrecen belvárosában, ahol beszélgettek és italoztak. A vádlott és a sértett között vita alakult ki 23 óra 20 perc körül, majd a padról felállva a veszekedés tovább folytatódott. A két férfi dulakodni kezdett, eközben a vádlott a nadrágjának a zsebéből elővett egy bicskát, amelynek kihajtotta a 7,2 centiméter hosszúságú pengéjét. A sértett ezt észrevette, védekezésként pedig mindkét kezével rágott a késre, de a vádlott kirántotta a bicskát a kezei közül és hason szúrta ismerősét. A sértett ekkor erősen vérezni kezdett, a vádlott megijedt és távozott. A helyszínen jelenlévő egyik személy azonnal segítséget hívott a sértetthez, akit kórházba szállítottak.
A vádlott nem jutott messzire, a kiérkező rendőrök rövid időn belül azonosították és
a Vár utcában elfogták, a ruházatának átvizsgálása során megtalálták a bicskát. A járőrök a férfit ittassága miatt a detoxikálóba vitték.
A férfi ismerőse nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban az ítélet szerint
figyelemmel az elkövetés eszközére, módjára, a szúrás intenzitására és a sérült testtájékra, az elkövető tisztában volt a halálos eredmény reális lehetőségével, de azzal nem törődött.
A bíróság döntését az ügyészség tudomásul vette, míg a vádlott és védője teljeskörűen megfellebbezte az ítéletet. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.










Hozzászólások